Miután berobbant a Snake Eater remake, a rajongók egyre jobban várják, hogy a Metal Gear Solid sorozat további részeit is felújítsák. Bár az MGS 3 Remake hatalmas sikert aratott, a sorozat producere, Noriaki Okamura óvatosságra intett.
Az MGS 3 Remake-ből a megjelenés után mindössze két nap alatt több mint 1 millió példányt adtak el, ami jól mutatja, mennyire ki voltak éhezve a rajongók erre a franchise-ra – na meg azt is bevallhatjuk, hogy tényleg jól sikerült maga a játék. Ez viszont úgy tűnik csak meghozta az étvágyát a közösségnek, és további részeket is szeretnének modernizálva látni. Azonban a sorozat producere, Noriaki Okamura a japán Real Sound interjújában elmondta, hogy az MGS 4 portolása nehéz feladat, részben a játék egyedi kódja, részben pedig a korabeli hardver miatt, amely különleges tervezést igényelt a 3D teljesítményhez. Okamura hozzátette, hogy bár ez nem jelenti azt, hogy a port lehetetlen, a fejlesztés messze nem lesz egyszerű, ha valóban modern konzolokra szeretnék átültetni a 2008-ban megjelent PlayStation 3-exkluzív játékot.
Eközben azért nem ültek a babérjaikon, hiszen péládul a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater multiplayer módja, a Fox Hunt, októberben jelent meg, és a Delta Force-hoz is hamarosan napvilágot lát egy MGS Delta: Snake Eater crossover. A rajongók persze azzal vannak elfoglalva, hogy vajon a nehézkesnek tűnő megvalósítás mellett mikor debütálhat majd a következő nagy MGS-port, de az is egy érdekes téma, miszerint az MGS 4 valóban felbukkan-e a jelen generációs konzolokon és PC-n.
Borítókép: Steam