Szaúd-Arábia és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság még október végén szakítottak egymással, de nem kell félni, mert a NOB már talált magának új pénzeszsákot, akarjuk mondani, partnert a fontos ügyhöz.
12 éves szerződéssel indult, 0 versennyel zárult az Olimpiai Esport Játékok pályafutása – írtuk október 30-án annak a cikkünknek a címében, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és Szaúd-Arábia nagy szakításáról elmélkedtünk. Később kiderült még egy s más a csúnya végről, ami megfosztott minket az esport olimpia hangzatos, ám annál feleslegesebb produkciójától. Sajnos az elvek meg a kapzsiság az útját állta ennek is, mint minden jó dolognak a világban, ó, a veszteség! De sebaj, mert a szaúdiak szemete az a dél-koreaiak álomprojektje, valamiért: a legfrissebb hírek szerint a helyi törvényalkotók komolyan fontolóra vették az együttműködést az Olimpiai Esport Játékok feltámasztása kapcsán. Már ha fel lehet támasztani valamit, ami sohasem élt. Oké, mára felhagyunk a cinizmussal, a szurkálódással, maradjunk a hírnél!
Kezdjük onnan, hogy mi is történt most a halottnak hitt Olimpiai Esport Játékok kapcsán, ami miatt ismét a hírekbe került ez a rendezvény! A minap az Esports Insider szerint egy lakossági fórumot tartott a legnagyobb konzervatív párt, vagyis a PPP két parlamenti képviselője, Koh Dongdzsin és Dzsin Dzsongoh, valamint a Koreai Sport és Olimpiai Bizottság (angol rövidítésén KSOC) és a Koreai Esport Egyesület (angol rövidítésén KeSPA) arról, hogy milyen jó lenne, ha az esport olimpiát Dél-Koreában tartanák. Ezen az eseményen több érvet is felhoztak a finanszírozás érdekében. Koh szerint a videójáték-ipar és a fejlett technológiák felől érdemes megközelíteni a kérdést, nem csak a szórakoztatóipar felől, és ezért úgy látja, hogy hosszútávú ipari előnyökkel is járhatna egy ilyen kaliberű rendezvény Dél-Koreában. Dzsin, aki egyébként olimpiai aranyérmes sportoló, a geopolitika felől közelített, és arról beszélt, hogy Kínával és Szaúd-Arábiával is fel kell vennie a versenyt az országnak azon túl, hogy a fiatalokat próbálják elérni egy ilyen tornával.
Az esportipar képviseletében a KeSPA főtitkára, Kim Cseolhak szólalt fel. Szerinte az esport szülőhelyének, azaz Dél-Koreának jót tenne, ha az első Olimpiai Esport Játékokat itt tartanák, de ő ennél is nagyobb távban gondolkodik már, és a szaúdiakhoz hasonlóan egy minimum kettő, de inkább három évre szóló szerződést kötne a NOB-bal. Továbbá azt is hozzátette, hogy fontosnak tartaná a koreai fejlesztésű videójátékok felvonultatását, vagyis a PUBG: Battlegroundsnak és az FC Online-nak is lenne helye egy dél-koreai esport olimpián.
Más iparági szereplők azonban szkeptikusak voltak a fórum után. A Nongshim RedForce CEO-ja szerint az olimpia súlya egyre kisebb, és nem biztos benne, hogy lehetne valódi esportjátékokat játszani egy ilyen rendezvényen, másképp meg nem sok értelme van. Ehelyett ő inkább a szaúdi Esports World Cup model felé terelné a diskurzust, A PUBG-ért is felelős Krafton egyik embere pedig arról beszélt, hogy fontos lenne a helyi játékok szerepeltetése, mert Japánban és Kínában is elsősorban a saját címeikben zajlanak a versenyek, és ez egy követendő példa volna, vagy ha más nem, lehetőséget nyújtana a kooperációra és a diplomáciára ezekkel az országokkal a videójáték-ipar.
Borítókép: Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Ezeket olvastad már?