Az NVIDIA-nál most minden memóriát az AI fal fel, nekünk pedig marad a várakozás és a malacpersely hizlalása. Ha RTX 60-at akarsz, kezdj el barátkozni a gondolattal, hogy 2028-ig a jelenlegi kártyád lesz a legjobb barátod.
A memóriárak kilövése, és a techcégek AI iránti elköteleződése már az elmúlt hónapokban is sok borsot törtek a PC-sek orra alá, aztán erre rátett még egy lapáttal az Nvidia is, majd nem sokkal később már az AMD háza tájáról is baljós hírek érkeztek. Egy friss jelentés szerint az Nvidia pedig még nem végzett, mivel úgy tűnik jobb ha lemondunk az RTX 50-es SUPER szériáról. A belsős információk szerint nincs elég memória ezekhez a modellekhez, és ami a rendelkezésre áll, azt is az AI kapja meg. Az előzetes hírek alapján idén mutathatták volna be a Super kártyákat, de ez nem történik meg, és elvileg új dátumot sem tűztek ki hozzá.
„Decemberben az Nvidia vezetői módosították a terveket, és közölték az alkalmazottakkal, valamint a beszállítókkal, hogy elhalasztják a 'Kicker' kódnevű projektet, de új időpontot nem jelöltek meg. A döntést a globális memóriahiánnyal indokolták, ami felverte az árakat, valamint azzal, hogy a memóriát az AI-üzletág számára kell átcsoportosítani.”
A következő generáció is késik
Az igazán fájó állítás azonban nem az RTX 50 SUPER-ről szól, hanem, hogy az eredetileg 2027-ben debütáló RTX 60-as széria valószínűleg késni fog, és csak 2028-ban startolhat el. Persze ezt még nem szabad készpénznek venni, de jelen állás szerint a legnagyobb techcégek, köztük az Nvidia is jelenleg szinte csak az AI-ra fókuszál, ezért nem tűnik teljesen irreálisnak, hogy valóban nem kapunk sem idén, sem jövőre új generációs videókártyákat.
Gamerek a sor végén
A jelentés szerint az NVIDIA még az RTX 50-es chipek gyártását is visszafogta, miközben bizonyos SKU-kat előnyben részesít – az SKU a Stock Keeping Unit (raktári egység) rövidítése: ez egy egyedi azonosító, amely a leltárban lévő minden egyes termékhez vagy tételhez tartozik. Az ötlet az volt, hogy ne legyen túl sok, azonos memóriával szerelt modell, csak hát a végeredmény ugyanaz lett: kevés kártya, magas árak, frusztrált vásárlók. És ha ez nem lenne elég, akkor a legkellemetlenebb az egészben, hogy a legerősebb GPU-k, mint az RTX 5090 vagy az RTX 5080 jó eséllyel soha nem lesznek igazán olcsóak, pont úgy, ahogyan az elődjeik sem.
Mi mentheti meg a helyzetet?
Egyetlen dolog hozhat változást ezen a téren, ha az AI iránti kereslet hirtelen csökken. Ebben az esetben az NVIDIA kénytelen lenne visszafordulni a gamer piac felé, mert azért valljuk be, két-három évig új GeForce nélkül maradni üzletileg is kockázatos lenne számukra. De jelen állás szerint nem a GeForce széria az első számú prioritás, és még csak lehet, hogy nem is a második helyen áll a listájukon. Sajnos, ha csak a pletykák fele igaz, akkor a PC-s játékosok előtt hosszú, drága és frusztráló időszak áll.