Ha eddig untad a magányos bóklászást Appalachia sugárzó vidékein, akkor most jól figyelj, mert hamarosan saját, fejleszthető harci Deathclaw-t vagy kutyát is vihetsz magaddal pórázon.
A Fallout 76 idén ünnepli a nyolcadik születésnapját, és bár a 2018-as rajt finoman szólva is döcögős volt, a Bethesda azóta elképesztő formába hozta a játékot. Bővítették a térképet új szezonokkal örvendeztették meg a játékosokat, és tonnányi tartalommal láttál el a játékot, ám mindezeket követően sem lassítottak. Most egy olyan hiánypótló mechanika jön, ami alapjaiban változtatja meg a magányos farkasok mindennapjait. Eddig is tarthattál kutyát, macskát vagy egyéb fura szerzeteket a bázisodon, de ők maximum dísznek voltak jók, miközben unottan nézték, ahogy pakolászol. Ennek azonban vége. A fejlesztők fogták a C.A.M.P. peteket, és átgyúrták őket CAMPanionná – azaz valódi, hús-vér (vagy mutáns) társakká, akik követnek a világ végére is.
Mit tudnak majd a kiskedvencek?
Nem egyszerű kozmetikai kiegészítőkről van szó, akik láb alatt lábatlankodnak. Jon Rush, a játék kreatív igazgatója a Summer Game Festen elárulta, hogy a rendszer meglepően mély lesz:
- Teljes körű parancsok: Utasíthatod őket, hogy üljenek, maradjanak, vagy épp támadják meg a kiszemelt célpontot.
- Saját képességfa (Skill Tree): Igen, jól olvasod! A kedvencedet fejlesztheted, így egyedi skilleket kaphat, hogy még hatékonyabb legyen a harcban vagy a túlélésben.
- Változatos felhozatal: Nem kell beérned egy sima kutyussal. Jöhetnek a malacok, macskák, de akár a puszta legfélelmetesebb fenevadai, a Deathclaw-k is.
- Káosz a láthatáron: A fejlesztők már most azon mosolyognak, mekkora őrület lesz, amikor egy-egy gigantikus boss-harcra harminc játékos érkezik meg, és mindegyikük hozza a saját mutáns háziállatát is. Totális, gyönyörű apokaliptikus káosz!
Mikor mehetsz a kedvencceddel sétálni?
A funkció hamarosan landol a PTS-en (Public Test Server), mivel a Bethesda először a mozgásanimációkat és a harci AI-t szeretné tűpontosra csiszolni. Pontos megjelenési dátum még nincs, de a tesztek startja után általában már nem kell sokat várni, hogy az éles szerverekre is megérkezzenek a bundás (vagy pikkelyes) testőrök.
Felkészültél, hogy megoszd a RadAway-t a kutyáddal? Mert Appalachia hamarosan sokkal népesebb – és hangosabb – lesz!
Borítókép: Steam