A Valve lényegében elhozta a nappalinkba a hibridek új generációját, de azért nem minden fenékig tejfel, és ezt a Valve is kénytelen volt gyorsan felismerni.
Bár az új Steam Machine az ezer dollár feletti árcédulájával nem éppen a pénztárcabarát kategóriába esik, és akkor még finoman fogalmaztunk – főleg amilyen össztűzbe is került miatta a Valve –, ám a globális siker tagadhatatlan. Még a nyerészkedő scalperek is dörzsölhetik a tenyerüket, mert a kétszeres áron meghirdetett gépekre is van kereslet. A Valve azonban egy friss interjúban igyekezett tisztázni a helyzetet, és megosztotta a közösséggel, hogy ezt a masinát nem úgy kell elképzelni, mint egy klasszikus konzolt, amit megveszel, majd hét évig hozzá sem nyúlsz.
A PC Gamernek nyilatkozó Valve-mérnökök, Pierre-Loup Griffais és Yazan Aldehayyat elmondták, hogy a Steam Machine sokkal rövidebb életciklusokkal fog operálni, mint a Steam Deck. Csak érdekességképpen, a Steam Deck első verziója óta már négy év telt el, és a valódi utód még mindig a kanyarban sincs. A Steam Machine esetében viszont nem fognak ennyit várni. Ám nem holmi generációs ugrásban gondolkodnak, hanem az iparág és a játékok követelményeihez igyekeznek igazodni ezen a téren. Ha a fejlesztők elkezdenek olyan gépigényű címeket piacra dobni a Steamen, amik megakasztják a jelenlegi hardvert, a Valve azonnal lépni fog, és kiad egy combosabb modellt. Gyakorlatilag arra kell majd számítani, mintha frissíteni szeretnéd a PC-det mondjuk egy új videókártyával néhány évente.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a Steam Machine 2 már ott pihen a tervezőasztalon. A Valve mérnökei kiemelték, hogy jelenleg is árgus szemekkel figyelik a piac változásait, és azt, hogyan lavírozik a Sony és az Xbox a következő generációs konzolokkal. Ha a gazdasági helyzet vagy a piaci trendek úgy kívánják, ők is rugalmasan nyújtják vagy rövidítik majd az adott Steam Machine élettartamát.
Borítókép: Valve