Ha a hőség nem lett volna elég, lopások és áramkimaradások, szervezési és technikai hibák rondítottak bele a szaúdiak szükségből Párizsban tartott esport ünnepébe.
Az amerikai-izraeli-iráni konfliktus továbbra is problémákat okoz a teljes közel-keleti régió életében, és ezalól nem kivétel az USA egyik legszorosabb regionális szövetségese, Szaúd-Arábia sem. Tavasszal mi is foglalkoztunk ezzel a helyzettel esport szempontból, hiszen sajnos vagy nem sajnos, az iparág központja a számtalan felvásárlás és az elképesztő pénzszórás révén évről évre egyre inkább Rijádba helyeződik át. És ha a morális problémák nem lettek volna elegendőek, idén a háború miatt egy logisztikaival is bővült a kifogásolható dolgok sora. Az irániak ugyanis rendszeresen lőttek ki rakétákat nem csak Izraelre, de a Perzsa-öbölben található összes amerikai bázisra is a háború kezdete óta. Vagyis például a szaúdi fővárosban található nemzetközi repteret is célba vették májusban.
Egy ilyen helyzetben hatalmas kockázat lenne globális rendezvényt szervezni az országban, nem véletlen, hogy a rijádi Forma–1-es futamtól kezdve zenei fesztiválokig mindent sorban mondtak le már a reptéri támadás előtt is a szervezők. Egy esemény azonban az utolsó utáni percig kitartott: az Esports World Cup (EWC) 2026-os kiírása. Az EWC mögött álló Esports World Cup Foundation (EWCF) csak a reptéri támadást követő hetekben döntött úgy, hogy Rijád helyett Párizsban tartják a több mint egy hónap hosszússágú klubok közti vetélkedőjüket. A bejelentésben pedig igyekeztek ezt úgy eladni, mintha mindig is az tervezték volna, hogy világkörüli útra indul az EWC, annak ellenére is, hogy szinte azonnal kiderült, még a bejelentés előtti napon sem ez volt a szándék. Szóval majd mindenki lepődjön meg azon, amikor egyszer az USA és Irán hivatalosan felhagy ezzel a konfliktussal, akkor másnap hihetetlen körülmények között visszakerül Rijádba a rendezvény.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen van min csámcsogni a nemrég véget ért rendezvény kapcsán is, nem kell hipotetikus EWC-ket ócsárolnunk. A kritizálást pedig még könnyebben és színesebben tehetjük meg Richard Lewis nagyszerű riportja alapján, amiben annyi furcsaságot hoz fel, hogy félúton elfogyott a tintája és kénytelen volt belengetni egy második részt a cikkjéhez. Ez tuti valami negatív rekord. Vagy ha az nem is, simán a Gaming Paradise 2015 és a SkyEsports Championship 2024 szintjére repítette magát a projekt sokak szemében.
A legdrámaibb hibáért részben az időjárást, részben a szaúdi kultúrát ekézhetjük. Ugyanis a nyári hőhullám miatt Franciaországban is 40,6 Celsius-fokos rekordhőmérsékletet mértek az esemény ideje alatt, miközben a szervezők továbbra is ragaszkodtak a szaúdi öltözködési előírásokhoz, ami hosszú, zárt ruházatot írt elő. A Battle Royale-játékok játékosai közül többen panaszkodtak az elviselhetetlen hőségre, egy alkalommal pedig az Apex Legendsben szereplő Israel „Koyful” Lawrence el is ájult a verseny szünetében. A történtek után ideiglenesen enyhítettek a vonatkozó szabályokon, ami azt jelentette, hogy hordhattak a játékosok rövidnadrágot. Viszont sokat elmond a szervezőkről, hogy egy szenior munkatárs inkább felmondott, mintsem részt vegyen ezeknek a játékosok életét veszélyeztető szabályoknak a betartatásában.
A hőségen túl a közbiztonság is problémát jelentett, ugyanis többen is lopásokról számoltak be Lewisnak, illetve a nyilvánosság előtt. A legnagyobb port kavart eset az volt, amikor elvitték a Paper Rex Valorant csapat edzőjének, Ashton Wendlernek a felszerelését és személyes tárgyait az öltözőből. Ezeket később az EWC munkatársai megtaláltak, alighanem azért, mert a tolvajnak nem konkrétan az ő cuccai, hanem a táskában esetleg megtalált pénz volt a célpontja. De Lewis a rendezvény dolgozóival folytatott beszélgetések alapján CS- és Trackmania-játékosok felszereléseinek eltűnéséről is beszámolt. Bár kiemelte, hogy ezen történetek egy része nem volt függetlenül ellenőrizhető, az azért elég para, hogy valaki bármilyen igazolvány nélkül besétálhatott a színpad mögött oda, ahol a játékosok a cuccaikat lerakják meccs közben, és ZÁRT szobákból elvihetett táskákat.
A fentiekhez képest már pitiáner ügy, hogy az EWC első napjait áramkimaradások és internetes problémák is nehezítették. Az áramellátási gondok egyes berendezésekben kárt okoztak, a közvetítések pedig hosszabb időre megszakadtak, miközben hang- és grafikai hibák is jelentkeztek a műsorban. A leginkább kirívó eset az volt az árammal összefüggésben, amikor a Valorant verseny egyik csoportmeccsének teljes pályája adás nélkül ment le. De az sem volt egyszerű, amikor a PlayStation Network leállása miatt a Diogo Jota FC Pro World Championship is több mint három órára leállt, mivel a játékosok nem tudták elérni az Ultimate Team összeállításaikat.
Kíváncsian várjuk Lewis riportjának folytatását, ahol remélhetőleg olyan esetekről is szó esik, mint a sakk bajnokság, ahol technikai okokból meccseket nem tudtak lejátszani egyesek.
Borítókép: Esports World Cup Foundation