Ha minden igaz most már tényleg odakerülnek a lépcsők, ahova azt mi szeretnénk, emellett pedig kirobbanó élményben lehet részünk az új tárgynak köszönhetően.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
A FACEIT már szeretné is megszakítani velük a kapcsolatot, amin nem lepődök meg.
Ehhez azonban kicsit adaptálnunk kell a build sorrendet, de ha azt megszokjuk, a Guinsoo még többet adhat majd, pedig eddig sem volt gyenge.
Megjöttek az aréna exkluzív kártyák, életbe léptek az új aréna szabályok, benn a pre-order és akár 20 ingyen csomag is ütheti a markunkat.
Megvan Brode, Thompson és Kosak. Végre megtalálták azt, amit kerestek: 2018 első kiegészítője a Witchwood lesz. Új mechanikák, kibővül Dungeon Run és a preorder pakk is nagyobb lett.
A mai frissítéssel együtt a Valve bemutatja a Dota Plus-t is, ami egy új havi előfizetéses szolgáltatás, célja pedig, hogy minél többet hozhassunk ki minden meccsünkből.
Négy hét alatt 135 pontot gyűjtöttek, ezzel a második kiemelt helyet szerezték meg a februári fináléban a Hybrid eSports Club-al.
Korábban más is próbálkozott hasonlóval, ezt szerették volna megdönteni, de a játék inkább máshogy döntött.
A WESG felől eddig csak a botrányokat hallhattuk, reméljük a mérkőzések egy kicsit nyugodtabb hangnemben folynak majd.