Ebben a sztoriban minden rajtunk múlik majd, legalábbis ezt ígérik a fejlesztők.
gaming Hírek
Egy hosszabb beszélgetésből megtudtuk milyen játékokat szeret, miért streamel, mit gondol az e-sportról és a jövőben néhány apróbb tervéről is beszámolt nekünk.
HusKerrs egy versenyző, és mellette streamer is, most egy komoly rekordot állított fel CoD Warzoneban, meglőtte ugyanis soloban az eddigi legtöbb killt.
Remaster kiadást kap a 2003-as eredeti változat.
Egy korszakot meghatározó alkotásként jelent meg 2007 novemberében a Crysis, és most felújított változatot kap, még idén.
Kirobbanó élményben lehet részed, ha lecsapsz a heti ingyenes EGS játékokra.
Mindegyik módban ugyanannyiért adja a játék a loadoutot és ez most elkezdte aggasztani a játékosokat.
IRacingezés közben csúszott ki a száján a rasszista kifejezés.
Kiderült kik lesznek a Hungaroring E-sport Bajnokság kommentátorai, majd egy év kihagyás után Szujó Zoltán újra mikrofon mögé ül, míg társa Michelisz Norbert lesz.