Több mint 12 millió különböző játékosa volt a CS:GO-nak.
Hírek
A 2017-es évben kaptunk már kaptunk pozitív változásokat, de persze pár újdonság miatt van pár negatív oldal is. Lássuk mivel lehetne még jobbá tenni szeretett játékunkat.
Pár alapvető dolog, amit néhányan nem mindig tartanak túlságosan egyértelműnek.
Kijavítottak pár dolgot, a balance-ot pedig ezúttal szó szerint vehetjük, hiszen a Moonkin is megkapja a neki járó nerfet.
Viszonylag sok változás várható, többek közt Zoe és Ezreal nerf is, ha minden a terv szerint halad. Viszont javul AP dzsungelesek sorsa, és még Viktor buff is van a láthatáron!
Nem akarnak korhatárt, teljesen le akarják tiltani a szolgáltatókkal a steam loginos oldalakat.
A Hegymély lángja majdnem négy évig parázslott, mielőtt bekerült volna a játékba.
A Mech kártyákra épülő paklik ugyan kivesztek Standardból, de Wildban még igencsak jól el lehet velük szórakozni.
Selfie-t későn engedte el a Cloud9, így esélye sem volt csapatot találni, a játékos érdekképviselet semmit nem tett az érdekében, pedig ez lett volna az első próbatételük.