Vicces koncepciót valósított meg egy videós: igazi olimpiai játékokat tartott az idézők szurdokában. Van itt íjászat, versenyfutás, és műugrás.
E-sport Hírek
Pedig könnyen reprodukálható, és párszor eléggé Gamebreaking.
Yazied "YapzOr" Jaradat elég hamar rájött, hogy butaságot követett el, amikor a világbajnokságra vonatkozó tweetet kiírta, –így szinte rögtön elnézést is kért TwitLongeren.
Látszik, hogy nagyon nyár van: a közösség olyan számolásokat és cselekedeteket hajt végre, amiktől az asztalba verjük a fejünket!
Tegnap először egy leak videóval, majd a hivatalos bemutatóval borzolták a kedélyeket, a Riot pedig időközben be is mutatta minden képességét.
Ismerjük meg a csapatot –és a Japán helyzetet is– egy kicsit közelebbről.
Holnap vagy holnapután jelenik meg a 8.14-es frissítés, de a tartalmának nagy részét már most ismerjük. Nézzük meg kikkel érdemes majd támogatni az alsó ösvényen.
Toast hű maradt önnmagához: úgy spoilerezte el a kártyákat, hogy gyakorlatilag alig mondott róluk valamit.
A játék sokszínűsége miatt akár classokat is bevezethetnének a BR-be egy LTM erejéig!