A közvetítést pedig a The War Room stábja szolgáltatja.
E-sport Hírek
A Gun Game mód az olyan játékokban mint a CS:GO elég népszerű, ezért a rajongók szívesen látnák a Fortnite-ban is. A fejlesztők pedig elmondták, hogy ők is látnak benne fantáziát.
Láttunk már rövid mérkőzéseket, de ennyire rövidet talán még nem. Nem kellett hozzá más, mint a One For All játékmód és 5 Trundle!
A jól sikerült csukló műtétből lassan kilábal a francia játékos.
Emellett LeBlanc egyes ikonjai is frissülnek, Sion Varus és Vi pedig buffokat kapnak!
Aizy az utolsó pályán 13-14-es állásnál maradt egyedül négy HR játékos ellen és bevállalta a lehetetlen, na és milyen jól tette!
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a LoL Hungary közösségi találkozója, ahol nem csak találkozhatunk a csoporttagokkal, de versenybe is szállhatunk az értékes nyereményekért.
Embertelen, amit ez a játékos az egész szezonban és még a döntő során is letett az asztalra. Abszolút megérdemelt címmel mehetett haza, ráadásul a győzelem is meglett!
A Pax East 2018-on adott interjújában Ben Brode rengeteg érdekességgel szolgált nekünk a legújabb, hamarosan megjelenő kiegészítővel kapcsolatosan.