A Misfits nemrég a Trinity Series-ben a Tempo Storm ellen játszott és a meccs az aggro vs. control párbaj iskolapéldája volt. De lássuk, milyen paklival is ment az európai csapat.
Hearthstone Hírek
Megérkezett a 2017-es Blizzcon programterve, és most már tuti, hogy ott jelentik majd be a Mamut évének utolsó kiegészítőjét.
Először kétszer behúzta a tutit a hősképességből, majd utána a Fledgeling is beadta. Kell ennél több?
Az egy dolog, hogy felbolydult a meta, de az Agro Priest már kimondva is érdekes. Simán lehet vele legendig menni, mert szinte senki nem számít rá.
A balanszcsapat feje mindig szívesen beszél arról, hogy mi folyik a háttérben. Most szóba került Barnes, Keleseth, a legjobb paklik, és persze a jövőbeni tervek is.
Élő versenyen derült ki, hogy Reynad nem tud mindent az új DK lapokról; rendesen meg is ijedt, amikor Shaku húzott egy lapot.
Sokszor felmerül, hogy a netdecking egy rossz dolog. De most már egy tudományos teória is bizonyítja, hogy nem lehet kikerülni.
A frissítés óta Keleseth és a Tempo Rogue nagyon megindult. Annyira, hogy legend-ben a legjobb játékosok -egész jó győzelmi arányokkal- már más kasztokkal is próbálgaták.
Van úgy, hogy muszáj bevállalni, mert valahogy hiszel a kártyák erejében. Mondjuk a másik oldalnak ettől nem fáj kevésbé.