A hősök kifarmolhatóak, de a skinekért általában fizetni kell. Akad azonban három olyan skin is, amit mindössze pár kattintással ingyen is megszerezhettek!
League of Legends Hírek
Kalista viszont megint gyengül, Rengarnál pedig talán lassan kitalálják, hogy mit is szeretnének és végre helyrerázzák a Stopwatch-ot is!
A PBE-re tegnap már kikerült egy Elder Drake erősítés, de még ezt is tovább viszik, illetve a Baront is jobban kigyúrják a Riot-nál!
Omen, a démonteremtmény sosem jelent meg a játékban, -most megnéztük, mi maradt meg belőle.
8 napon keresztül akciósan lesznek elérhetőek a Csillagőrző hőskinézetek.
A WiLD.Coolermaster nem egy tegnap alakult csapat. A legtöbb nagyobb magyar versenyen, illetve újabban nemzetközi megmérettetéseken is mindig képviseltetik magukat. Így a V4 sem lehetett kivétel.
Hiányos a hangulatjel-köröd? Szeretnél néha a Lvl 7-en kívül is villantani valamit? Akkor ezeket az akciókat neked találták ki!
Újabb szintlépéses jutalmak, hősöket, tárgyakat, rúnákat és a dzsungelt is érintő változtatások érkeztek, valamint jobban megéri majd az ősi sárkányra koncentrálni.
Mordekaiser közismerten a legtöbb hibával rendelkező karakter a játékon belül, 200 hibával rendelkezik. Illaoi 50 ismert egyedi hibája sem semmi, miközben készül az új kinézet hozzá.