Míg a 8.2-es patch-ig az egyik legjobb lövész volt, a kicsinek tűnő W nerfek után az egyik legrosszabb lett alig pár nap alatt.
League of Legends Hírek
Úgy néz ki, hogy a 8.6-os frissítéssel fog érkezni, ám magával hoz egy kis újítást a váltakozó játékmódok területén.
Majd 100 csapat indult végül a 300.000€ összdíjazású V4 Future Sports LoL kvalifikációján, de a végén csak egy jöhetett ki győztesként.
Bár a Riot fejleszti a LoL-t, a közönség sokszor úgy érzi, jobban átlátja a dolgokat és saját értékrendet állít fel a hősök erejét illetően. Nézzük kik a legerősebbek vagy leggyengébbek a "nép" szerint.
A környezeti tényezők hatásának köszönhetően Sion két pozícióban is elfoglalhatta trónját.
Az SKT több heti gyengélkedés után kezd magára találni, legutóbb a tavalyi világbajnok, most már KSV néven futó együttest verték el. Faker és Bang adtak interjút a széria után.
Itthon is szerencsére előrehalad az e-sport, manapság már LoL-os oktatásban is részesülhettünk. Megkérdeztük mit gondolnak azok, akik már nemzetközi szintre jutottak ebben a játékban.
Majd három héten át dolgozott vele, mire elkészült!
Természetesen Zoe a probléma fő forrása.