Holnap érkezik a 7.23-as frissítés; -nézzük a fontosabb elemeit.
League of Legends Hírek
Az új rúnák számos hőst megerősítettek, köztük rengeteg lövészt, -kivéve ezt az egyet.
A professzionális ligák lezárultak a 2017-es évre; hamarosan kezdődik az átigazolási időszak, mi pedig összegyűjtöttünk néhány dolgot, amit 2018 magával hozhat.
Mindkettejüket átvenné az észak-amerikai top csapat.
Az elmúlt hónapokban egy tárgy uralta a LoL metáját, amely játékosok millióinak életét nehezítette, és a profi ligákban is minden erre épült.
A TSM-hez koreai edző érkezik, míg a Team Liqiud befogadná az Immortals 4 játékosát.
Elértük az 51. szintet is, most pedig véleményezzük annak útját és módját.
Jómagam is többször kerestem már a LoL-os zenéket, amiket a Riot alkotott az évek során, legyen a Get Jinxed, vagy az URF zenéje, viszont eddig nem voltak megtalálhatóak egy helyen.
Már csak egy nap és indulhat az átigazolási szezon. Úgy tűnik az UOL support játékosa szívesen kipróbálná magát Rekkless mellett.