Az emberek néha figyelmetlenek, főleg ha valami újat kapnak, mint mondjuk a mostani rúnarendszer. Ilyenkor bizony előfordulhat, hogy egyes dolgokról megfeledkezünk, mint Smite-ot hozni jungle-be.
Riot Games Hírek
A 2017-es év semmiképp sem volt unalmasnak mondható. A sok új és reworkölt hős mellett új játékmódokat és új skineket, na meg új versenyeket is kaptunk. Megnéztük, hogy ezekből mik voltak szerintünk a legjobbak.
A 2017-es év nem feltétlenül volt Fakeré, vagy épp az SKT csapaté. Ettől függetlenül szép megmozdulásai voltak a világ legismertebb és talán egyik legjobb midesének. Nézzük hát, mit tett le az asztalra tavaly!
Tavaly ilyenkor még a THR színeiben küzdött, idén viszont egyelőre csapat nélkül a magyar dzsungeles tehetség. Vajon merre viszi tovább az útja ezután?
Alapvetően szeretnénk elkerülni az ellenfél kezdő helyét, hiszen ott a legtankosabb karakterek is elolvadnak egy pillanat alatt. Kivéve, ha kicsi trükközünk a játékon belül!
Tegnap megkérdeztünk titeket, hogy vajon mik lehetnek a legfontosabb dolgok, amiket egy játékosnak meg kell fogadnia a fejlődés érdekében. Lássuk hát az 5 legfontosabbat a véleményetek alapján!
Ha azt hinnéd, vége a szilveszteri bulinak, nagyot tévedsz. Még csak most hagyjuk el a valóságot!
Froggen Anivia-ja nem véletlenül híres, ha létezik ember, aki az összes kis trükkjét ismeri ennek hősnek, akkor az ő. Akár 1 v 2-ben is lehozza a helyzetet, ha kell.
Itt az év utolsó napja, amikor mindenki fogadalmakat tesz a következő évre. Mért ne tennénk akkor már a LoL-ra is: szavazzátok meg, szerintetek mi a legfontosabb!