Történelmi, 18 napos munkabeszüntetésre készült a múlt héten a Samsung több ezer dolgozója, ám enélkül is elérték a céljaikat az új egyezség megkötésén keresztül.
Tech Hírek
Az Android lopásgátló megoldását veheti át az Apple az iOS egy következő verziójában, ezzel lényegében feleslegessé téve a telefon lenyúlását.
Az egyik szemünk sír, a másik nevet a Valve nemrég tett bejelentése után, mert bár örvendetes, hogy ismét van készleten a handheld PC, ám mindkét modell árát alaposan megemelte a vállalat.
Holland források szerint nem egy, hanem kétféle Samsung Galaxy Watch Ultra 2 kerül a piacra idén, mindezt pedig a RAM-áraknak köszönhetjük.
Több tavalyi és idei Samsung telefon esetében is jelentős áremelés várható, hála annak, hogy még mindig drágák a memóriák.
A Samsung idei olcsósított csúcstelefonja tavalyi lapkával és az S26-ok formatervével igyekszik levenni minket a lábáról a jelek szerint.
Egy Apple-ügyekben igen megbízható újságíró szerint az iOS 27-től kezdve már nem csak az AirPlay lesz rendszerszinten beépítve az iPhone-okba.
Az egy pár éves mobilt újrahasznosító Trump Mobile cég rögtön a rajtnál hatalmas hibát vétett, amit az előrendelők aligha bocsátanak meg.
A kínaiak megmutatták, hogy képesek stabil drivert és működő hardvert faragni a semmiből, csak épp az árazásnál csúszott meg a ceruza.