A trónjuk maradt az utolsó épület, mega creepek ellen harcoltak és 30 ezer networth hátrányban voltak, de megcsinálták.
Valve Hírek
A profik véleménye után kíváncsiak vagyunk a Tiétekre is!
6 év után egy új országban tartják meg a világbajnokságot, összességében pedig ez lesz a 3. helyszín.
A mostani frissítés a hősök helyett a játék néhány alapmechnikáját célozta meg.
A DreamLeague meglehetősen későn fedte fel a közelgő Minor talent listáját, kárpótlásul azonban van pár érdekes név.
A közösségnek meglehetősen változatos reakciói voltak a Valve bejelentésére, megosztotta az embereket az új Dota Plus rendszer bevezetése.
Hamarosan pedig újra jönnek a Valve saját játékai.
Az egyik leghosszabb magyar Dota 2-es versenysorozat újabb szezonjának végére értünk, a Lan döntőn pedig minden eddiginél szorosabb mérkőzést láthatunk az első osztályban.
Az ESL nem aprózza el, Katowice után ismét egy olyan helyen rendeznek Majort, ahol eddig még soha nem volt.