Az aggro csak egy gyűjtő fogalom, több rejlik ebben a stílusban, mint gondolnánk, csak okosan kell körbejárni.
Keresés
Komoly ráncfelvarráson esett át a Major formátuma, ráadásul két nappal hosszabb is lett a rendezvény.
A versenysorozat első szezonjának döntőjét a Twitch, az ESPN, a Disney, továbbá az ABC televíziós csatorna is közvetítette.
Az ARAM óta nem érkezett új állandó játékmód a LoL-ba, ám a Nexus Blitz lehet a következő, -ha minden jól alakul.
A jövőben Felps és kNgV- köré épül a Não Tem Como felállása, melyből két alapítótagot is kivágtak.
Ínséges időkben is vannak, akik emberfelettit igyekeznek nyújtani, a nagy EA testvér figyelmét pedig ezek sem kerülik el.
Egy különös titok került napvilágra 2014 év közepén, akkor senki sem sejtette -majd később világossá vált-, hogy Puppey egy szupersztár alakulatot hozott létre.
Feltűnő módon a Blizzard igencsak csendben próbálta meg intézni ezt az igen hangsúlyos nerfet.