Három jól ismert arccal a fedélzeten érkezik a Netflix nagysikerű Tyler Rake-filmsorozatának harmadik darabja.
Keresés
Kezdődik a PGL Bukarest rájátszása, amit természetesen magyarul követhettek velünk élőben.
Rengeteg kritika érte a Pearl Abyss akció-kalandjátékát amiatt, hogy Kliff nem egy különösebben érdekes figura, egy moddernek hála viszont már nem muszáj vele végigzongoráznunk a sztorit.
Hamarosan indul a forgatás Londonban, a fedélzetre pedig a sorozat eddigi legnagyobb neve is megérkezett.
Bármennyire is hihetetlenül hangzik, saját sorozatot kap napjaink egyik legismertebb tartalomgyártója, a forgatókönyvet pedig a Netflix One Piece-sorozatának egykori társ-showrunnere, Matt Owens írja.
Az Unfrozen csapata egy több mint nyolcperces előzetesben mutatta be a Hive-ot, ami leginkább azoknak szól, akik nem riadnak vissza az ízeltlábúaktól.
Naoe és Yasuke nem ment nyugdíjba, hisz megérkezett a 1.1.10-es patch, amivel mindenki ingyen kap egy kis botos bunyót, a PS5 Pro pedig végre megmutathatja a valódi erejét az árnyak között is.
Több teória is kering mostanában arra vonatkozóan, hogy mikor adja ki az Apple az iPhone Fold vagy iPhone Ultra készüléket, most megpróbálunk igazságot tenni ezek között.