Az ESL jó, a BLAST sajnos rossz döntést hozott ezzel – megmondjuk, miért.
Kapcsolodó Hírek
A CS2 egyik újdonságának köszönhetően vége az uncsi graffiti dropoknak és az ezek elleni imádkozásnak.
A FaZe utolsó CS:GO meccse nem lesz kellemes emlék a játékosaik számára.
Annyi várakozás és annyi hitetlenkedés után végre itt a Counter-Strike 2, megjelent és már bárki számára elérhető!
Egész nap beteg volt, mégis úgy döntött, hogy nem hagyja ki a MOUZ elleni meccset.
Szerintetek hol köthet ki a 28 éves, kétszeres Major bajnok játékos?
FalleN a két kezén össze tudta számolni a FURIA által hozott köröket.
Nem indult valami fényesen kezziwowék projektje az új org alatt, már csak három játékos maradt a kezdőben.
Még mindig nem tudjuk, hogy mi vár ránk holnap. De az az egy biztos, hogy valami nagy dobással készül a Valve.
Egyre nevetségesebb, ami a BLAST selejtezője körül zajlik.
Orosz szupercsapat? Európai Liquid? Egyik sem lesz ott a máltai rájátszásban!
NAF megerősítette a Stewie2k visszatérésével kapcsolatos pletykákat és azt is elmondta, hogy miért nem jött össze végül.