A Kobols & Catacombs legellentmondásosabb lapjáról, a Corridor Creeper-ről mondták el véleményüket a profi játékosok. Igaz, hogy még megjelenése előtt, de mégis érdekes, hogy mennyi vélemény bejött ez alatt a pár hét alatt.
Nincs találat a megadott tag-re!
Hírek
Úgy néz ki, hogy a rezidens pakli, akit lehet utálni igazán; az a Cubelock. Pedig Wildban még gusztustalanabb az egész, ennek okán pedig már ott is benn van a top 3-ban.
Nemrég tért vissza korábbi csapatához, de a gólya bizony mindent megváltoztathat.
A cs_summiton három csapat csatlakozott a mousesports-hoz ezúttal, a maradék négy még bejelentésre vár.
Ne lepődjön meg senki, ha a pályán játszott mérkőzése egyszer csak félbeszakad.
A 2017-es év nem feltétlenül volt Fakeré, vagy épp az SKT csapaté. Ettől függetlenül szép megmozdulásai voltak a világ legismertebb és talán egyik legjobb midesének. Nézzük hát, mit tett le az asztalra tavaly!
Mozgalmas évet zártak a legjobb magyar e-sportolók, akik nemcsak a magyar, de a nemzetközi porondon is jelentős sikereket értek el.
Ismét felütötte a fejét egy gyöngyszem, és az elmondások alapján egészen kiváló vételnek bizonyul.
Tavaly ilyenkor még a THR színeiben küzdött, idén viszont egyelőre csapat nélkül a magyar dzsungeles tehetség. Vajon merre viszi tovább az útja ezután?