32 országból 341 nevezővel indul a 2016-os e-Sports VB

32 országból 341 nevezővel indul a 2016-os e-Sports VB

A Nemzetközi Esport Szövetség idén nyolcadik alkalommal rendezi meg éves világversényét LoL, CS:GO és HS kategóriákban!

A Nemzetközi Esport Szövetség idén nyolcadik alkalommal rendezi meg éves világversenyét League of Legends, CS:GO és Hearthstone kategóriákban!

A számok önmagukért beszélnek, 32 országból 341 nevezővel indul a küzdelem, ahova 14 európai országból 141 esportolót várnak, Ázsiában ugyanez 11 ország 112 résztvevőjét jelenti. Emellett természetesen Afrikából, Amerikából és az óceániai térségből is érkeznek résztvevők a jakartai megmérettetésre, melyet október 6 és 9 között rendeznek.

A távolság nem akadály, ugyanis a szövetség országonként 200 000 dolláros keretet határozott meg a sportolók utaztatására. Attól függően, hogy az adott ország milyen jól szerepel a selejtezőkön, ebből a keretből biztosíthatja játékosainak támogatását.

A versenyszámokat tekintve Hearthstone-ban volt a legnagyobb mozgolódás, a 32 nevezett országból 29 is küld versenyzőt ebben a címben, League of Legends-ben 23, CS:GO-ban 22 indulót regisztráltak.

Hogy miért épp a CS:GO-ban legalacsonyabb a nevezők száma? Október 6 és 9 között ez lesz a sportágban kikiáltott harmadik, válogatottakra épülő verseny, hiszen a hivatalosnak tekintett VB az E-Frag szervezésében szintén ekkor zajlik, de a nemzeti csapatokra épülő WESG selejtezői is ekkor lesznek Kijevben, ahol a Pixel Magyarországot is képviseli majd.

TETSZETT A CIKK? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!



Közvetítések