Régóta alkalmazott gyakorlat a klasszikus tömegsportokban - például a futballban - hogy már fiatal korban megkezdődik a tehetséges játékosok felkészítése a profi életre. Vajon ez bontakozik most ki az esportban is?
Tény, hogy az emberi test a legnagyobb terhelést a 20-as éveiben képes elviselni. Ez idővel folyamatosan romlik, a 30-35 éves kortól pedig megfigyelhető egy erős csökkenő tendencia. Ekkortól már romlik jelentősen a reakcióidőnk is, bár ennek kapcsán a tudósok véleménye megoszlik: egyes kutatások szerint még jónéhány évtizeden keresztül rendelkezünk szinte ugyanazzal a reakcióidővel, ami ugye nélkülözhetetlen az esportok nagy részében.
Ettől függetlenül, egyéb befolyásoló tényezők miatt (kiégés, családalapítás, esetleges sérülések stb.), az öregedő esportolók egy idő után már nem képesek felvenni a versenyt a fiatalabb vetélytársakkal. Ugyan a rutin és a nagyobb tapasztalat még kompenzálhatja a különbségeket a „kihívókkal” szemben, de ez csak ideig-óráig elegendő.
Korábban írtunk az átlag életkor alakulásáról a profi CS:GO szcénában. Jelenleg a top 10 CS:GO csapat átlagban 23,3 éves, de látható, hogy mezőny rangidős játékosai TaZ és NEO 30 és 29 évvel, míg szorosan követi őket Pasha a maga 28 életévével, ők azért masszívan felfelé húzzák az átlagot. Tehát, ha talán nem is a közeljövőben, de hamarosan eljön az a pillanat, hogy cserélni kell.
Ezt a szituációt ismerhette fel több szervezet is, hiszen egyre többen kezdik el a fiatal tehetségek felkutatását. Így a náluk lévő tudás felhasználásával ütőképes csapatot lehet felállítani, valamit egy csapással a kiöregedő játékosok helyettesítését is meg lehet oldani. Korábban ismert volt, hogy a Fallen vezette Games Academy mintájára az fnatic Academy is ezen okok miatt alakult, de ide sorolhatjuk a Godsent Academy ifjoncait is.
Persze nem csak tanulnak és tapasztalatot szereznek a fiatalok, hanem akár már most profitot is termelhetnek a szervezet számára, ami ugye igen előnyős koncepció. Ezzel próbálkozik az fnatic Academy az Acer Predator Masters 3. felvonásában, ahol ők is rajthoz állhattak, hogy a lehető legnagyobb szeletet hasítsák ki maguknak az 50.000 dollár díjazású LAN-on.
Egy kérdés maradt már csak: ha beindul harc az fiatal tehetségekért, akkor ebből lesz az esport következő nagy üzletága?