WCS 2017 - Újra ragyoghat a StarCraft II?

Nem áll meg a StarCraft II gépezet annak ellenére, hogy ebben az évben tovább esett a népszerűsége. A WCS 2017 izgalmas versenynaptárat ígér.

StarCraft szempontból a 2016-os év véget ért, már nem lesz nagyobb verseny, de azért érdemes visszatekinteni, hogy mi is történt ebben az évben. Zest és Dark gyakorlatilag az év nagy részében dominálta a koreai StarCraft bajnokságokat, Neeb a játék történetben először külföldiként megnyerte a Koreában rendezett Kespa Cupot, Byun mesébe illő játékkal kivívta a győzelmet a Blizzcon-on, véget ért a ProLeague, Polt bevonult katonának és Jeadong visszament Brood Warozni. Egyvalami tehát biztos, a 2016-os év nem volt unalmas. De mit hoz a majd 2017? A WCS szervezői azt ígérik, rátesznek egy lapáttal.

WCS 2017

2017 World Championship Series

Ahogy várható volt, képzeletben ismét kettészakad a világ, lesznek a koreaiak és mindenki más. A WCS továbbra is nagy figyelmet fordít majd az ázsiai országra, ahol az Afreeca TV-vel karöltve egész évben szervezik majd a GSL bajnokságot. Ezen kívül pedig a tervek szerint kisebb-nagyobb hétvégi versenyeket is bevezetnek a versenynaptárba, hogy minden igényt kielégítsenek. Persze az ígéretek szerint a figyelmet nem csak a koreaiak kapják majd meg, hiszen négy nagy versenyt is rendeznek majd a WCS Circuit keretein belül, ahonnan egyenes út vezet majd a WCSG-re.

A tét összesen több mint 2 millió dollár

Az év során elosztva három nagy bajnokság várható, ahova a világ minden tájáról érkeznek majd játékosok. A kvalifikációs szabályok minden esetben változnak majd, de persze mindenkinek ugyanolyan esélye lesz bejutni.

IEM Katowice

Az ESL zászlóshajója ebben az évben is nagyot szól majd. Idén pedig az egész három játék körül forog majd, amiből az egyik a StarCraft II lesz. A kvalifikáció teljesen nyitott mindenki számára, ha minden igaz, nem lesznek meghívott játékosok, mindenkinek meg kell harcolnia, ha ott akar lenni. A díjazás magas lesz, és a hab a tortán az, hogy a torna nyertese egyből meghívást kap a WCSG-re.

GSL vs. the World

Ebben az évben is lesz All-Star torna. Az év közepén a legjobbak meghívást kapnak, hogy részt vegyenek Koreában egy nagyszerű versenyen. Egyelőre még sok információ nincs erről az eseményről, de amint kapunk valamit, mindenképpen írunk róla.

WCS Global Finals

Végül pedig lezárásképpen a BlizzCon keretein belül megint lesz világbajnokság. 2016-ban a legjobb 8 között már három olyan játékos is volt, aki nem Koreából érkezett, lehet, hogy 2017-ben van esély megtörni az ázsiai játékosok dominanciáját?

2017 Események

Ládák, finomhangolások és szabályok

A mostani BlizzCon keretein belül bejelentették, hogy 2017-ben érkeznek a War Chestek. Ezekben skinek, matricák és egyéb nyalánkságok lesznek. Az ebből befolyó pénz egy része pedig egyenesen megy a WCSG nyereményalapjába. Az év során Koreában a GSL három szezon tervezett be, ezek mellett pedig lesz egy IEM Gyeonggi és két Afreeca TV torna is. A nyugati fanoknak pedig azt ígérik, hogy a kezdési időpontokon változtatnak, hogy Európában és az Egyesült Államokban is lehessen követni a versenyeket. Tavaly voltak kavarok a WCS Circuitben. True a WCS Montreal után egyből a WCSG-ben találta magát, míg Pitdrogo a WCS Leipzig győzelem után csak pontokkal lett gazdagabb. Ebben az évben a négy WCS megálló mindegyike biztos helyet jelent majd a BlizzCon-ra. A tavalyi szabályok maradnak, miszerint a játékosok csak akkor vehetnek részt a versenyeken, ha a ladder eredményük alapján odavalóak, szóval itt az ideje nekikezdeni a grindnak.

2017 WCS Korea

Ahogy tavaly is, a koreai bajnokságra világ minden tájáról lehet majd nevezni és a tervek szerint az itten játékosok jelentik majd a StarCraft II krémjét. A három WCS szezon győztese automatikusan meghívást kap a WCSG-re, majd a pontok alapján még öten mehetnek majd. Ez abban az esetben változik, ha az IEM Katowice győztese koreai játékos lesz, ebben az esetben pontok alapján csak négyen kapnak kvalifikációt. A versenyek során összesen 170 millió koreai wont (150 ezer dollár) osztanak majd ki.

2017 WCS Circuit

Ide már koreai játékosok nem nevezhetnek, csak európai, észak-amerikai, latin-amerikai, kínai, tajvani, és óceániai StarCraftosok jöhetnek. A bajnokság négy alapköve az év során négy nagyobb verseny lesz: Austin, Jönköping, Valencia és Montreal. Ide a kvalifikáció online történik majd különböző kupákon keresztül. A nyereményalap a versenyekre nagyjából 100 000 dollár körül mozog és az állomások nyertesei automatikus meghívást kapnak a WCSG-re. Emellett a pontok alapján még négy játékos mehet majd a BlizzConra. Kivéve akkor, ha az IEM Katowice versenyt nem koreai nyeri majd, mert akkor csak hárman kvalifikálnak majd.

Programterv 2017

Mindent egybevetve zsúfolt egy év következik 2017-ben, az egészet pedig az IEM Gyeonggi verseny indítja a jövő héten. Ha minden igaz, akkor a formátum a későbbiekben is marad és a 2018-as évben is erre lehet majd számítani.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!