Starladder: 2 régióban még csak most kezdődtek a selejtezők!

Starladder: 2 régióban még csak most kezdődtek a selejtezők!

Los Angeles után Shanghai rendezheti meg a döntőjét az idei Starladder döntőnek. Előbb azonban a hosszas kvalifikáción kell túlesniük a sztárcsapatoknak!

A Starladder 3. szezonjának döntőjét Kínában, pontosobban pedig Shanghaiban fogják majd megrendezni február 23 és 26 között. A 8 csapatos fináléra a 2 meghívott csapat közül csak az egyiket fedték fel nekünk a szervezők, ők pedig nem más mint a Wings Gaming. A másik csapatról egyelőre nincsenek információk. A további helyeket a kvalifikáción jogot szerzett csapatok fogják betölteni. Mint megannyi más dotás versenynél, itt is 4 régióra bontották a selejtezőket. Az összdíjazás pedig 300.000 dollár.  

Kína

Nem kevesebb mint 39 csapat vágott neki, hogy az első 2 hely valamelyikét megcsípve ott lehessenek a LAN-on. A hat 4-es csoportból az első két helyezett jutott tovább ahol már az egyenes kieséses körben küzdve dönhettek sorsukról. A két továbbjutó csapat pedig nem más lett végül mint a ViCi Gaming J (Agressif, Freeze, rOtK, fy, Fenrir) és az Invictus Gaming Vitality (Paparazi, Sakata, InJuly, super, dogf1ghts) lett.

Dél-Kelet Ázsia

Mindössze egy helyért küzdött meg 8 csapat ebben a régióban. Az Execration és a Fnatic esélyesként indult de végül hatalmas lebőgéssel tudta le az egy hetes tornát. A Fnatic 4 pontal a 7., míg az Execration 7 pontot gyűjtve a 6. helyen végzett. Meglepetésre a győzelmet és jogot a döntőre a mostanában a zóna legtöbbet fejlődött csapataként számon tartott TNC Pro Gaming gyűjtötte be.

Amerika

A fentebb említett régióhoz hasonlónak itt is csak 1 csapat örülhet majd a továbbjutásnak. A tegnap kezdődött kvalifikáción szintén 8 csapat vesz részt. Többek között Jimmy 'DeMoN' Ho új projectje is most debütált, a Team Onyx 1-1 játszott a Team Freedommal. A Digital Chaos mostanában igencsak meghatározó elemévé vált a nemzetközi dotának, óriási meglepetés lenne, ha nem ők hoznák el az első helyet.

Európa

Itt is tegnap indult útjára a csatározás. Azt hiszem kijelenthető, hogy ezen a selejtezőn lesz a legkiélezettebb a küzdelem a továbbjutást illetően. A csoportmeccsek alatt BO2-es formátumban játszanak egymással a felek.

A tegnapni nap 3 mérkőzés eredménye és a résztvevő csapatok:

Alliance 2-0 Horde

Liquid 2-0 Cloud9

Horde 1-1 Cloud9

A további beosztást és az aktuális állást ITT találjátok!

A csapatok:

  • Vega Squadron (Ditya Ra, God, Mag, CemaTheSlayer, Sonneiko)
  • Team Secret (Puppey, MP, Midone, Pieliedie, Khezu)
  • Cloud9 (Ace, Ryze, BabyKnight, Hestejoe-Rotten, Noia)
  • Alliance (Loda, EGM, Handsken, Limmp, jonassomfan)
  • Team Liquid (Kuroky, Miracle, Matumbaman, Mind_Control, GH)
  • Horde (Akke, Xcalibur, Pablo, Eskillz, Gorgc)
  • Ad Finem (Madara, Thug, Skylark, Maybe Next Time, Ssaspartan)
  • Natus Vincere (Dendi, Pajkatt, General, rmn, Biver)

A Virtus Pro visszalépése nyomán a nyilt selejtezőben elődöntőig jutó Vega Squadron kapott egy második esélyt amivel élni tudtak, a F.R.I.E.N.D.S-et megverve bekerültek tehát az utolsó körbe. Ditya Ra-val a fedélzeten komoly ellenállást jelenthet bármelyik nagyágyúnak a csoportban. 

A Team Secret csúfos Dotapites kirándulását szeretné feledtetni egy remek szerepléssel, de Puppeyéknak bizony össze kell szedniük magukat, mert az utóbbi hónapokban az előző versenyen kívűl nem igazán játszottak együtt.

A Cloud9 a WESG 2. helye után egy újabb nagy versenyre készülnek kijutni, kérdés, hogy az európai krém ellen elég lesz a dánok ereje.

Az Alliance, a hű szövetség, amely 2012 óta rendíthetetlen. A teljesítményük az elmúlt években már korántsem ilyen dicsérendő, az utóbbi időben Lodáéknak nem sok babér termett. A mostani jó rajt talán lendületbe hozhatja őket.

Team Liquid. Kurkoy irányításával és Miracle érkezésével, nos nem akarok elhamarkodott kijelentést tenni, de tényleg csoda lenne ha nem szereznék meg az első 2 hely valamelyikét. A libanoni support játékosuk GH azonban zsákbamacska, de az első játéknapon nem ilyedt meg a lehetőségtől.

Horde, Akke azt nyilatkozta visszavonult a versenyszerű játéktól, úgy tűnik nem bír a vérével és megszervezte a már WESG-re is kijutni megpróbáló hordát. A tapasztalatlan és fiatal svédekből álló csapatnak valószínűleg túl nagy falat lesz ez a selejtező.

Ad Finem, az a csapat akik képesek a legjobbak legyőzésére és ezáltal egy 2. helyre a Boston Majoron, de pocsékul is tudnak játszani és érthetetlen dolgokat művelni a csatatéren. Egy biztos, ez a görög ötös bebizonyította, hogy a kemény és fegyelmezett munkának előbb utóbb megérik a gyümölcse. Titkon lehet arra számítani, hogy megint harcolhatnak a továbbjutós helyekért. 

Na'Vi: CS:Go-ban szakítanak. Dota 2-ben pedig, az egykor fénykorát élő csapatnak már csak halovány árnyéka a mostani. Ebből a sötétségből léphetnek ki az új rosterrel ha képesek kvalifikálni magukat Shanghaiba.

Ti kinek szurkoltok? Szerintetek ki az aki kijut a LAN döntőre?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Közvetítések