Az ESPN szerint $20 millió egy hely az OW League-be és hatot már el is adtak

Mégis igazak a hírek az OW League árairól? Az NRG és az Immortals állítólag már vett is helyet.

Hiába ágáltak a már meglévő e-sport szervezetek az ellen, hogy a Blizzard horribilis pénzt akar elkérni egy-egy helyért az induló Overwatch League-be, a legutolsó hírek szerint van, akinek nem sok a 20 millió.

Egy ligával magasabban akar focizni az Overwatch World League

Ben | 17/05/09 17:28 A hírek szerint két NFL csapat súlyos pénzeket csengetett ki egy helyért az induló bajnokságban. Az Overwatch League lassan már olyan lesz, mint a Trónok Harcában a tél, mindig csak jön, meg mindenki azt mondja, hogy mekkora durranás lesz, de aztán megírnak öt könyvet és még mindig aratják a búzát Westeros-ban.

Egy független forrás nemrég az ESPN-nek elmondta, hogy már hat helyet eladtak az induló franchise ligában. A tervek szerint a résztvevő csapatok a világ egy-egy városához kötődnek majd. Ebben a pillanatban, aki tuti, hogy benn van (persze a forrás szerint) az San Francisco, New York, Los Angeles, Boston, Sanghaj és Szöul.

A New England Patriots tulajdonosa, a Kraft Sports Group kapja meg Bostont. A  New York Mets anyavállalata, a Wilpon szerezte meg New York-ot. Shanghai és Szöul esetében még nincs meg, hogy ki a beruházó, viszont az NRG Esports megkapta San Francisco-t, az Immortals pedig Los Angeles-ben érezheti majd otthon magát. Mondjuk ez abból a szempontból, hogy Tomzey éppen ott készül a Hollywood Hammers csapatával, kicsit furán vesz ki magát.

De akkor, hogy is van az, hogy ez a két csapat is azok között volt, akik teli torokból tiltakoztak a belépődíjak ellen? Mégis honnan kapartak össze ekkora tőkét, ami elég a ligához? A válasz pedig egyszerű. Mindig is volt nekik. Az Immortals szervezetet pár évvel ezelőtt olyan nagyágyúk alapították, mint Noah Winston vagy Clinton Foy, a Square Enix tulajdonosa, valamint Stephen Kaplan, a Memphis Grizzlies társtulajdonosa. Az NRG mögött pedig ott van Andrew Miller és Mark Mastrow, a Sacramento Kings két tulajdonosa és Shaquille O'Neal. Szóval pénz eddig is volt, de ha már lehet egy kicsit panaszkodni és lejjebb vinni az árakat, akkor miért ne.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Kövess Minket!