Elstartolt az Overwatch 2 Halloween Terror eseménye

Elstartolt az Overwatch 2 Halloween Terror eseménye

Kozmetikai cuccok, ingyen skinek, plusz új PVE mód is a láthatáron. 

Alig érkezett meg hivatalosan az Overwatch 2, máris nyakunkon van a játék első eseménye, a Halloween Terror. A formátum nagyjából az maradt, mint korábban, azzal a kivétellel, hogy ezúttal a főgonosz szerepét nem Dr. Junkenstein, hanem a Bride(menyasszony), azaz Sombra fogja betölteni, a PVE módban játszható karakterek meg Junkerqueen, Ashe, Sojourn, illetve Kiriko lesznek. Előzetes az alábbi videóban!

Egyelőre azonban még nem tudni, hogy a Blizzard a szokásos zombihordás formátummal készül nekünk, vagy kapunk-e egy kis betekintést a készülőben lévő PVE küldetésekbe az event keretein belül. Az biztos, hogy a fent említett karakterek közül az újdonságnak számító trió saját Halloweeni hőskinézetet kap majd, de természetesen a régi skinek is visszatérnek a shopba, természetesen borsos áron. 

A frissítés már előtölthető, az esemény pedig nagyjából 8 óra körül indul, közép-európai idő szerint. Érdekesség, hogy Bastion és Torbjörn is visszakerül a játékba, plusz megkapjuk az ajándék Reaper skint is, amit ugye a rögös start miatt ad a Blizzard kompenzálásként, plusz várható még némi Twitch drop is, szóval érdemes lesz Overwatch-csal tölteni az időt az elkövetkezendő egy hétben. Ti ránéztek majd a dologra? 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!