Az abszolút polkorrekt mentes Overwatch 2 élménybeszámoló

Az abszolút polkorrekt mentes Overwatch 2 élménybeszámoló

A korai hozzáférésben lévő játék egyelőre nem egy teljes értékű folytatás, de egy nap simán az lehet. 

Több mint 1000 nappal a bejelentés után október 4-én végre megérkezett az Overwatch 2, én meg úgy vártam az egészet, mint valami kiskölyök a karácsony reggelt. Kiégett rajongóként egyáltalán nem voltak elvárásaim és a mélyen tisztelt szaksajtós munkatársak nagy részével ellentétben elolvastam a hivatalos sajtóközleményt, ami kiemelte, csak egy korai hozzáférésű verziót kapunk egyelőre, így nagyjából mindegy volt, mit tesz le az asztalra a Blizzard. 

A rögös premiert követően persze záporoztak is a negatív értékelések a játékra és jött az általános fanyalgás, hogy "...jaaaj, ez mitől kettőő?, ...erre kellett várni három évet?, ....a legfeleslegesebb folytatás a világon...", mindez persze olyanoktól jön a leghangosabban, akik 50 casual órával rendelkeznek a bronz mélyéről mondjuk 5 évvel ezelőttről. Őket is megértem azért, manapság menő utálni a Blizzardot és könnyű ráhúzni az egészre, hogy csak ráírták a dobozra a 2-es számot

Ne értsetek félre, meg sem próbálom védeni a stúdiót, sőt, talán én gyűlölöm a legjobban az egész játékot, de nem a szerverlaggok vagy a bugok miatt, hanem azért, mert ismét reménnyel mérgezi a lelkem, hogy Bobby bácsiék ezúttal nem cseszik el. Éppen ezért esett nagyon nehezemre összehozni ezt az anyagot, pedig szegény főszerk már hetek óta nyúz vele, szóval "ne ígérj olyat, amit nem tartasz be" alapon vágjunk is bele és nézzük meg, milyen is az Overwatch 2 egy kiégett veterán szemellenzőjén keresztül. 

 

TLDR: a játék alapvetően jól sikerült, a körülmények ellenére is. Nem mennék most nagyon bele, mert valószínűleg már csak kevesen jutottatok el idáig, szóval legyen elég annyi, hogy Kaplan és a fél gárda távozása, a Covid és folyamatos zaklatási botrányok, meg az Activision pénzsóvár üzletpolitikája, meg a katasztrofális premier ellenére ez nagy szó. Első körben tényleg egy szimpla reskinnek tűnik az egész, mivel letisztultabb a menü, na meg szebbek a karakterek és a pályák, ha azonban a mélyére ásunk, ez már a 2020-as évekre és az új nemzedékre készített és optimalizált Overwatch, ami még ki is érdemelheti azt a teljes értékű 2-es számot. 

Az 5v5 formátum egyébként nagyon jót tett a játékmenetnek, egyrészt a Supportoknak csak egy idióta Tankot kell életben tartaniuk, másrészt a maradék négy játékos teljesítménye jócskán felértékelődött. Nincs már szotyizás a backline-ban Zennel, vagy Heal&Chill Mercyvel, mert egy pillanat alatt kiszedhetnek, ha nem figyelünk, aztán szépen bukjuk a fightot, a dominóeffektusnak hála meg akár a meccset is. Utóbbi különösen igaz az újdonságnak számító Push játékmódra, ahol a kiborult bilit nagyon nehéz összeszedni, főleg úgy, hogy a csapattársaink rengetegszer agy nélkül rohangálnak az amúgy hatalmas pályákon. Rengeteg az új játékos, szóval legyetek türelmesek és ne küldjétek őket rögtön a konyhába vagy a búsba, az avoid funkciót meg használjátok nyugodtan, idővel legalább megszabadulunk az afrikai éhezést megoldani akaró Roadhogoktól meg a Mercy OTP-ktől

A korábban megismert játékmódok maradtak, pocsékolhatjuk az időnket a Quickplayben, fejleszthetjük magunkat a Deathmatchekben és a különböző Workshopos pályákon, az igazi Overwatch élményt viszont a kompetitív garantálja, ami talán sosem volt még ilyen jó. Habár a Blizzard évekig nem volt hajlandó a ranked rendszer nullázására, most összeszedték a bátorságukat és csináltak egy kis soft resetet, így az első besoroló meglepő eredményt hozhat. Master tapasztalattal rendelkező Plat chatként kicsit rosszul is esett, hogy Bronze 1-be dobott a játék, feljutni viszont könnyű a ranglétrán, csak nem kell bénának lenni loooool. Tudom, ez most picit szarul eshet sokaknak, de az igazság fájdalmas dolog és nem kell mindig a csapattársakat okolni, csak menni a kövi meccsre és szépen grindolni. A matchmakingen mondjuk van még mit dolgozniuk, mert vagy alázol, vagy aláznak, középút nem nagyon van még magasabb szinten se, de ez remélhetőleg alakul majd a jövőben. 

Az optimalizáltságra sem lehet panasz és érdekes módon több FPS-em van, mint Overwatchban volt, ami nagy szó annak tekintetében, hogy egy agyonhajszolt 1060 és 1600x dobog a gépemben. Nem tudom mi a trükk, de az egész élmény fluid és itt már érzem azt a bizonyos 2-est, mert ilyen teljesítmény javulást egy szimpla vizuális frissítéssel nem lehet elérni. A tartalmon persze van még mit fejleszteni, mert bár akármennyire is jó a battle pass és a kontent tervezet, azok számára unalmas lehet mindez, akik nem csengették ki a 10 dollárt a prémium változatért. A korábban beharangozott Left 4 Dead szerű PVE story módból egyelőre nem lett semmi, talán majd jövőre, de valaminek a fele is több, mint a semmiből az egész. 

Kompetitív huszárként összességében nem csalódtam, mert a fejlesztőknek sikerült elültetniük bennem az érzést, hogy be kéne logolni és lenyomni pár meccset, ráadásul az érzem, az Overwatch még sosem volt ilyen jó. Azért belátom, hogy sokan hamar kiábrándulhattak a dologból a PVE hiánya, a drága kozmetikumok, na meg a kevésnek tűnő tartalmi újdonság miatt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy ingyenes játékról van szó, ami előtt még nagy út állhat, csak folyamatosan meg kell picit újulnia és kiszolgálnia a játékosok egyre nagyobb igényeit. A fény tehát felvillant az alagút végén és megéri teljes gázzal belevetni magunkat a játékba, irreálisan magas elvárásaink azonban ne legyenek, mert a Blizzard ezt is könnyen elcseszheti. Reméljük a legjobbakat!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!