Hogyan játszunk Doomfist ellen - 2. rész

Hogyan játszunk Doomfist ellen - 2. rész

A védekező hősök és a supportok következnek, plusz egy kis Orisa.

Tegnap már írtunk nektek arról, hogy a támadó és tank karakterekkel miként érdemes Doomfist ellen játszani. Ha lemaradtatok volna, az alábbi cikkünkben tudjátok pótolni.

Hogyan játszunk Doomfist ellen - 1. rész

Első körben a DPS és Tank hősökhöz adunk pár tippet nektek.

Ma folytatnánk a sort a supportokkal és a védekező karakterekkel, plusz Orisáról sem feledkeztünk meg és reméljük, a tippjeink hozzásegítenek titeket ahhoz, hogy hatékonyan tudjatok szembeszállni a rettegett Talon ügynök ellen.

Orisa

Ha még emlékeztek rá, Orisa direkt azért lett építve a lore szerint, hogy megállítsa Doomfistet, szóval elég egyértelmű, hogy a játékban is hatékonyan tudja vele felvenni a harcot. A Fortify képesség használatával minden crowd control (stun, knockback) megszakítható, így a talon ügynök legtöbb képességét képes semlegesíteni. Ez azért fontos, mert egy esetleges Meteor Strike után, ha a csapattársak védtelenek, simán be lehet őket védeni a kidobott pajzzsal, ráadásul Doomfist momentumát is könnyedén meg lehet szakítani a Halt használatával.

Bastion

Bastion nem a legjobb választás, kivéve, ha a csapattársak megfelelően be tudják védeni, amíg Turret Formban van. A Rocket Punch és a szimpla elsődleges tüzelések hamar ki tudják végezni, szóval a pajzsok használata elengedhetetlen. Abban az esetben tudjátok leszedni Doomfistet, ha az épp egyik helyről a másikra ugrál a levegőben, mivel olyankor nem takarják a pálya tereptárgyai, viszont csupán erre rámenni nem egy életbiztosítás, tehát mindenféleképpen azt ajánlanánk nektek, hogy inkább válasszatok más karaktert. 
ow bastion

Hanzo

A lényeges tényező itt is a távolság, és próbáljátok akkor eltalálni Doomfistet, amikor beugrik a harcba. Ha a célpont a levegőben van még, célozzatok elé a biztos találat érdekében, a Sonic Arrow képességet pedig használjátok minél többet, hogy felderítsétek a terepet. Hanzo ultija sajnos nem sokat ér, mivel az ellenfél könnyen kitérhet előle, a Scatter viszont életmentő lehet, ha túl közel kerülnétek egymáshoz. 

Junkrat

Akárcsak McCree, Junkrat is képes rövid ideig megállítani az ellenfeleket a lehelyezett csapdákkal. Ez alatt az idő alatt a legsebezhetőbb Doomfist, ilyenkor, ha egységesen rátámadtok, nagyon hamar elhalálozik a 250 életpont miatt. Ha egy 1v1 szituációban ti esnétek el, abban reménykedhettek még, hogy az ellenfél sokáig időzik a hullátok felett és a passzív képesség rövid úton átrepíti a másvilágra. Az aknával leginkább arra érdemes rámenni, hogy megakasszátok az ellenfél mozgását, vagy nagy sebzést vigyetek be, ha az csapdába került.
ow junkrat

Mei

Mei igencsak jó counter Doomfist ellen, mivel a fagyasztással teljesen el lehet őt keríteni a csapattársaktól, onnantól pedig már ez pz, hogy leolvasszátok az életerejét. A csapattársak védelmére kiváló az Ice Wall, inkább arra tartalékoljátok, ne pedig saját magatok védelmére, mivel arra ott az Ice Block. Az ulti képesség sajnos hatástalan, akárcsak Hanzo sárkányai, az ellenfél onnan is könnyen elmenekülhet.

Torbjörn

A mechatörpe egész jól használható, mivel a turret önmagától céloz és lő, szóval Doomfistnek menekülnie kell előle, ha nem rendelkezik megfelelő támogatással. Ha forró lenne a helyzet és az ellenfél nem tágít, használjátok a Molten Coret, hogy letakarítsátok a terepet, plusz ne feledkezzetek meg az armorok rendszeres osztogatásáról, mivel az a 75 egységnyi védelem is életben tud tartani egy Rocket Punch által eltalált célpontot. 

Widowmaker

Akárcsak Hanzo esetében, próbáljátok meg tartani a megfelelő távolságot, hogy elkerüljétek a falhoz csapást vagy a cc-t. Folyamatosan figyeljétek, merre lehet Doomfist és a Wenom Minet az érkezése helyére telepítsétek. Az ellenfél nagy hitboxa miatt viszonylag könnyű dolgotok van, ha a közvetlen találatokról van szó és 2 feltöltött spiner lövedék is elég a karakter 10 életpontra történő lesebzéséhez, onnan meg már a gépfegyver funkcióval is simán befejezhetitek a dolgot.

Ana

Mindenképpen kerüljétek a közvetlen kontaktust, viszont ha mégis sor kerülne rá, használjátok a Sleep Dartot és pucoljatok, ha nincs veletek más csapattárs. A Biotic Grenade képességgel óvatosan érdemes bánni, várjátok ki azt a pillanatot, amikor az ellenfelet épp nem tudja gyógyítani senki. Ha ügyesek vagytok, igencsak erős borsot törhettek az orruk alá, mivel folyamatosan időt veszítenek majd a támadásaiknál és a felfejlődésnél.
ana ow

Lucio

A feladatotok Lucioval elsősorban az lenne, hogy folyamatosan próbáljátok meg ellökni Doomfistet, ezáltal megakadályozhatjátok a csapattársak vagy a saját elhalálozásotokat. Ha sikerül megtörni a mozgását, Doomfist sebezhető lesz a rövid cooldownok ellenére, fókuszáljátok ki többen miután eltérítettétek az útjából és lazán vadásszátok le. A Sound Barrierrel sem érdemes spórolni, amint látjátok, hogy érkezik a Meteor Strike, nyomjátok el az ultit és védjétek be a társakat.

Mercy

Ha nem ti vagytok Doomfist első számú célpontja, akkor semmi gond, viszont ha rátok vadászik, próbáljatok menekülőútvonalakat keresni a csapattársak irányítása által. A népszerű Pharmercy kompozíciónál viszonylag védettek vagytok a magasban, azonban elképzelhető az a szituáció, hogy a Dive egy másik tagja szed le titeket, amíg Doomfistre figyeltek. Ha egy Meteor Strike kivégezné a teljes csapatot, csak nyomjátok meg a Q gombot, és már tiétek is a Play of the Match.
ow mercy

Symmetra

Ennél a karakternél is az elkerülés lesz a lényeg. Ha gyors reflexeitek vannak és a turreteket jó helyre raktátok, a rátok törő Doomfistet elkerülve, az elsődleges tüzelési móddal és a kis lézerek segítségével könnyedén leolvaszthatjátok az életpontjait. A teleportert olyan helyre érdemes tenni, ahol az ellenfél nehezebben fér hozzá, a csapattársak viszont könnyen be tudják védeni, mivel Doomfist elsődleges tüzelése nem rendelkezik akkora sebzéssel, mint egy Tracer pisztolya, nehezebben semmisíti majd meg a készüléket, ha egyáltalán eljut odáig.

Zenyatta

Az elsődleges feladatotok az, hogy a Discord Orbot minél hamarabb Doomfistre aggassátok, hogy a csapat minél hamarabb elintézhesse.  Az ultit se féljetek használni, ugyanis akárcsak Orisa esetében, itt is sebezhetetlenek lesztek az ütésekkel és kábításokkal szemben, a csapatot pedig egy végzetes találkozástól óvhatjátok meg. Sose szálljatok szembe vele egyedül és mindig maradjatok a csapattársaitok közelében a háttérben. 

Ez lett volna tehát a kis segédanyagunk Doomfist ellen, reméljük hasznosak voltak a tanácsok és minél hamarabb megtanultok a karakter ellen is játszani.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!