Női játékost igazolt a Rox Orcas a koreai Apex ligába

Női játékost igazolt a Rox Orcas a koreai Apex ligába

Gegurit már vádolták csalással és hack-kel is, de kiderült, hogy egyszerűen csak jól játszik.

Az Overwatch League ebben a pillanatban még nagyon messze van az elindulástól, a Contenders nagyjából lement és az Overwatch világbajnokságon kívül nem nagyon van olyan torna vagy versenysorozat, ahol magas szintű játékot láthatnánk. Erre talán egy kivétel van, a koreai Apex kupa, ahol az ázsiai ország legjobb OW játékosai mérkőznek meg egymással. A legújabb hírek szerint eddig a Rox e-sport szervezet, pontosabban a Rox Orcas csapata leszerződtette a liga első női játékosát, Gegurit.

Kim "Geguri" Se-yeon egy 17 éves koreai streamer, akinek elég nehezen indult a karrierje. A koreai, illetve a globális közösség akkor figyelt fel rá, amikor két profi játékos a Diziness csapatból azzal vádolta, hogy csal. Sőt Strobe, az egyik vádlója odáig is elment, hogy halálosan megfenyegette azért, mert elmondása szerint rontotta az esélyeit a szponzorkeresésben. 

Persze a vádak egytől-egyig hamisak voltak, de a két leghangosabb ellenzője annyira hitt az igazában, hogy ígéretet tettek arra, hogy ha Geguri bizonyítja a saját igazát, miszerint tényleg nem használ semmilyen csalást, akkor ott hagyják a játékot. Ezután Kim egy Blizzard által rendelkezésre bocsájtott számítógépen is bemutatta, hogy mit tud és Strobe illetve ELTA nyilvánosan bocsánatot kértek tőle, majd felhagytak a profi Overwatch pályafutásukkal.

Tehát az Apex legújabb szezonjában már találkozunk majd Gegurival a csapatban, aki minden bizonnyal a tank pozíciót tölti majd be. Azt mindenki tudja, hogy a Zarya játéka a világ legjobbjai között van, de a meta miatt mostanában nagyon sokszor látni a közvetítésein, hogy D.Va-t preferálja a Dive kompozíció miatt. De ki tudja, a kedvenc orosz erőemelő kisasszonyunkat nemrég buffolták, lehet Gegurinak sikerül felborítania az erőviszonyokat?

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!


Cover és képek: Blizzard

Kövess Minket!