Hirdetés

Az e-sport is téma a 2024-es olimpia kapcsán

Lehet, hogy 7 év múlva már olimpiai medálért küzdhetnek az e-sportolók.

Hirdetés

Az már korábban eldőlt, hogy a 2024-es olimpiát - amire Budapest is pályázott - Párizsban tartják majd, így a sport rajongóinak nem kell Los Angelesig (ez a város volt a másik fő esélyes) utazniuk ahhoz, hogy a világ legjobb versenysportolóit lássák élőben. Los Angeles pályázata kapcsán már többször felmerült az e-sport is, mint az ötkarikás játékok egyik programeleme, erről mi is beszámoltunk már korábban:

Már 2024-ben az olimpiára vinnék az esportot

A Los Angeles-i szervezők elkötelezettek az esport iránt, szerintük így lehetne megfogni a fiatalokat!

De úgy tűnik, az e-sportot frissen törvénybe foglaló franciák se akarnak szó nélkül elmenni a kompetitív videojáték mellett 

Tony Estanguet, a Párizsi Olimpiai Bizottság társelnöke az AP-nek elmondta, hogy párbeszédbe fog kezdeni az e-sportok és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) képviselőivel, hogy a 2024-es játékok része legyen az e-sport is. Ázsiában már előrehaladott státusza van ennek, a 2022-es Ázsiai Játékokon (amely lényegében a második legnagyobb sportesemény az Olimpia után) már sportként szerepelnek majd a kompetitív videojátékok, bár arról még nincs döntés, hogy mely játékok lesznek ezek pontosan. 

"Foglalkoznunk kell vele, nem mondhatjuk azt, hogy ezek nem mi vagyunk, hogy ez nem az olimpiáról szól. A fiatalok érdeklődnek az e-sport iránt, szóval nézzük meg, találkozzunk velük, hátha tudunk kapcsolatot találni. Nem szeretnék nemet mondani már a legelején, inkább szeretném megérteni, hogy miért van ekkora sikere."

Párizs egyébként az európai e-sport egyik fellegvárának mondható, a friss törvényi szabályozás, a sportegyesületek támogatása (lásd PSG e-sport), valamint az iparágba fektetett pénz tekintetében. Sikeres francia játékosokat és csapatokat találhatunk a legnépszerűbb játékokban, gondoljunk csak sOAZ-re a Fnatic LoL csapatából, vagy kennyS-re a G2 CS:GO gárdájából. 

2024-ben Párizsban, míg 2028-ban a tervek szerint Los Angelesben tartják majd az ötkarikás játékokat, ez szeptemberben, a limai NOB konferencián lesz majd megerősítve. A párizsi programot 2019-ben kezdik el összerakni, a végleges tervezet pedig a tokyoi olimpia után, tehát 2020-ban lesz elfogadva, itt dőlhet el, hogy az e-sport is bekerül-e az olimpiai sportágak közé.

TETSZETT? KÖVESD AZ ESPORT1-ET FACEBOOK-ON!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?