Erős mezőny vár a D5-re, de nem esélytelen a Lan szereplés!

Magukat a játékosokat is meglepetésként érte, mikor az elődöntős vereség után végül bejutottak az újabb selejtező körbe.

Először úgy tűnt, hogy csak egy remek eredmény a Deadly Five-tól, aztán kiderült, hogy bejutottak a következő kvalifikációs körbe. Az Adrenalin Cyber League-ről ugyan sok mindent nem tudunk, azt azonban leírhatom, hogy 100.000 dolláros díjazású rendezvényről van szó, és néhány top csapat is részt vesz rajta. A LAN-on kiadó 4 hely közül 3 már a meghívások után elkelt, a Na'Vi, Virtus.Pro és a Mousesports biztosan ott lesz Moszkvában november 21 és 22-én.

A D5 útja a nyílt selejtezőkben az elődöntőkig, ami végül az újabb lehetőséget jelentette:

Round1: Bye
Round2: D23
Round3: team_Tofys_1337
Round4: Fidus
Round5: TacoBell
Top8: Raaz
Top4: RFD2 (vereség)

Az utolsó spotra 16 együttes pályázik, a magyar csapat a B jelű kvartettbe kapott helyet, a Gambit a Commanche, valamint egy még be nem jelentett ötös mellett. Az első mérkőzés pont a Gambit (Daxak, Cooman, chshrct, Bignum, ALWAYSWANNAFLY) ellen lesz október 18-án 14:00 órától. Egyébként az össze csoportmérkőzés ezen a napon lesz lejátszva, a felsőág és az alsóág győztese jut tovább a legjobb 8 közé. Érdemes tudni, ezért a tornáért nem jár pont a TI8-as selejtezősorozatot illetően.

A Deadly Five mérkőzéseit élőben október 18-án a következő csatornán követhetitek magyarul:

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!