Miért sport az e-sport? Mit okoz egy hosszabb kihagyás?

Egy sportoló és egy e-sportoló bevonásával egy új oldalról megközelítve jártuk körbe az örök kérdést.

Hosszú évek óta, amióta az e-sport elindult világhódító útjára, rendszeresen feszülnek egymásnak a vélemények abban a témában, hogy sport-e az e-sport. Ha igen miért, ha nem; miért nem. Ebben a cikkben megszólaltatunk egy sokat látott sportolót és egy e-sportolót, akikkel közösen bemutatjuk az e-sport és a sport kapcsolatát egy olyan vonatkozásban, amire valószínűleg sokan nem gondoltak még: Egy hosszabb kihagyás okozta teljesítményromlást, és az ezt követő visszarázódás nehézségeit, viszontagságait. Sokkal több a közös pont, mint ahogyan azt először gondolnánk.

Történelmi pillanat: megjelent az első magyar nyelvű e-sport magazin!

Számtalan számítógépes újság volt eddig is, viszont ez a magazin e-sport téren egy igazi kuriózum hazánkban.

Nem titkolt célom ezzel a cikkel az, hogy az e-sportot hírből már ismerő, ám rá nagy kételyekkel tekintő emberekhez is közelebb hozzam ezt a világot. Először is vegyük át, hogy mégis; mi az ördög az e-sport?

A legegyszerűbben talán Németh "Bejja" Beatrix fogalmazta meg a kifejezést: "Az e-sport egy gyűjtőfogalom a szervezett, versenyalapú számítógépes játékokkal való foglalkozásra, amit rendszerint profik űznek."

E-sport videójátékból már jó néhány van manapság, mindegyiknek megvan a maga rajongótábora, kultúrája és infrastruktúrája. League of Legends, DOTA 2, Counter Strike: Global Offensive, Overwatch, és FIFA 17, amiről lassan áttérünk a FIFA 18-ra. Ezek mindegyikét emberek tízmilliói nézik, követik, játsszák a nap 24 órájában, az év 365 napján. Ezeken kívül számos más játék található még az e-sport repertoárjában, és természetesen mindegyik más és más világot tár elénk, ám az mindegyikben közös, hogy az (e-)sport szintű űzésükhöz ugyanarra van szükség: kitartó munkára, végtelen küzdeni akarásra, erős hitre és ezernyi lemondásra...: Pont, mint a hétköznapi élsportok esetében.

Noha hiába kezeli már több ország is hivatalosan, törvényi keretek között sportnak az e-sportot, a társadalom egy jelentős része még mindig bohóckodásnak tartja az egészet, és mindössze annyit látnak benne, hogy élettelen fiatalok a nap 12 órájában játszanak ahelyett, hogy testmozgást végeznének, és kételkednek abban, hogy mindennek értelme is van. A valamivel tájékozottabb réteg már tudja, hogy nagy pénzek forognak a játékban, nekik meg pont ezért van ellenérzésük a sportág iránt, mondván: vicc, hogy valaki egész napos játékkal annyi pénzt keres meg, amennyit más egy életen át tartó verejtékes munkával tudhat csak magáénak, vagy még azzal sem. Ezzel a cikkel szeretnék betekintést adni abba, hogy mennyi erőfeszítés is van mindez mögött, és hogy azon a területen, amit csak nagyon kevesen láthatunk, mennyire vékony is a határvonal a sport és az e-sport között.

Mint följebb írtam, megkerestünk egy sportolót és egy e-sportolót, hogy meséljék el nekünk személyes történetüket, tapasztalataikat, arra vonatkozóan, hogy egy hosszú szünet után milyen volt először visszatérni a sportjukhoz, és milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük, mire újra elérték régi formájukat. Sport részről Kovács Veronika, világbajnoki ezüstérmes Taekwondo mester és gyógytestnevelő, e-sport részről pedig Nagyillés "LittlePwny" Péter profi League of Legends játékos és Magyar Elit bajnok mesélte el nekünk történetét.

Mivel hölgyeké az elsőbbség, így kezdjük Veronikával.

Vera életének egy igazán meghatározó része a sport. 1994-ben kezdett el Taekwondozni, 2001-ben testnevelő tanári diplomát szerzett, 2004-ben ezt továbbfejlesztette gyógytestnevelőire, közben pedig egy OKJ-s Taekwondo edzői tanfolyamot is elvégzett. Ezt követte egy sportmasszőri tanfolyam, mindemellett pedig 7 éven keresztül volt testnevelő tanár Budapest egyik legnépszerűbb gimnáziumában, tehát lényegében lassan 20 éve nemcsak művelője, de szakértője is a különféle sportágaknak, és így az emberi testnek is. A sok tanulás mellett természetesen a Taekwondo területén is aktívan tevékenykedett, ami egészen odáig juttatta őt, hogy a 2010-es szöuli világbajnokságról töréstechnikából ezüstéremmel tért haza.

Verának a sérülés és az újrakezdés csöppet sem ismeretlen fogalmak. Az elmúlt évek során több alkalommal is kényszerült hosszabb kihagyásokra, ám volt neki egy igazán komoly, amit részletesen is kifejtett nekünk.

"A sérülést egy téli napon szereztem, amikor hideg volt a PVC. Meditáció után kellett bemutatnom a kezdőknek, hogy milyen jó a súlypont emelkedésem, ergo páros lábról minél magasabbra kellett felugranom. A kihűlt és elfáradt izom nem bírta tovább, a talajfogásnál egyszerűen elszakadt. Egy hangos csattanást lehetett hallani (ez volt az inam) és nem tudtam lábra állni többet. Nem a fájdalomtól, hanem a vádlim egyszerűen felugrott a térdhajlatomig, mert az ín a sarokgumóhoz rögzíti a kétfejű lábszár izmot, de ez nekem elszakadt, és így nem volt izmom, ami a lábfej feszítést tudta volna végezni."

Verára ezután egy közel fél éves kihagyás és rehabilitáció várt, mire felépült annyira, hogy újra felölthette Taekwondo ruháját. Azon felül, hogy újra meg kellett tanulnia járni, a pástra (küzdőszőnyeg) lépéskor kellett rájönnie, hogy bizony csöppet sem tündököl már régi fényében. Nem a sérülés volt az, ami akadályozta őt csúcsformájának elérésében, hanem az, hogy egyszerűen elszokott mindentől. A legalapvetőbb formagyakorlatokat elrontotta, és a sima, egyszerű, lassú ütéseket sem tudta sokszor elhárítani. Nehézségekbe ütközött a korábban csettintésre, csukott szemmel végrehajtott töréseknél, és akkor a nehezebb, összetettebb gyakorlatokról még nem is ejtettünk szót. Fejben tudta, hogy mit, mikor, hogyan kéne csinálnia, de egyszerűen nem akart úgy történni, ahogyan ő azt elképzelte. Kitartó gyakorlással végül sikerült újra elérnie régi formáját, így pedig részt tudott venni a 2010-es szöuli világbajnokságon, ahonnan egy lényegében önfeláldozó töréssel az ezüstéremmel és egy újabb sérüléssel tért haza. A második helyért egy úgynevezett távolsági törést kellett végrehajtania, amit rajta kívül csak egy ember tudott megcsinálni (nem, nem koreai volt, Taekwondoban az argentinok az ászok), azonban a mozdulat végül a másik lába keresztszalagjába került. Ebből a felépülés már könnyebben ment neki, ám sok mindent ez alkalommal is az elejéről kellett kezdenie.

Saját tapasztalatai szerint az első nehézség, mivel kihagyásra kényszerült, lelki oldalról érkezett, hiszen amíg az edzőtársai gyakoroltak, fejlődtek, folyamatosan léptek előre a ranglétrán, ő addig passzivitásra volt ítélve. A másik tényleges nehézség pedig, mint ahogy följebb írtam, a terembe való visszatéréskor érte. A gyakorlatokat elrontotta, a mozgása csöppet sem volt annyira kifinomult, a reflexei berozsdásodtak. A sportág alappilléreit kellett újra begyakorolnia.

Most pedig jöjjön LittlePwny története.

E-sport pályafutását tekintve Pwny már egy igazi veterán a hazai League of Legends berkeiben. Az elsők közt került be a magyar profi szcénába, és a 2016-os Magyar Elit Bajnokság 1. helyén kívül számos más jelentős LAN versenyt is megnyert, illetve még a LoL hajnalán, az első szezonban, úgy 6 évvel ezelőtt egy National Cupról is elhozta csapatával az 1. helyet, számos más külföldi gárdát utasítva maga mögé.

A játékot magát 2009 novemberében kezdte el, tehát lassan nyolcadik évét tölti majd el Runeterra világában, első nagy kihagyása pedig nem sokkal később érkezett. Ekkoriban az európai szervert nem a játékot is fejlesztő Riot Games, hanem egy második külső fél, a GOA üzemeltette, ez pedig olyan infrastruktúrai problémákat okozott, amiből Pwny-nak egy idő után elege lett. Többek között az európai régió 3-4-5 frissítési szakasszal le volt maradva más földrészekhez képest, ami csöppet sem volt egy fair dolog, a másik pedig, hogy 1600 LP-nél (ma ez Gold közepe kb.) följebb nem tudott mászni, így önszántából abbahagyta a játékot. Nem csak a csapatszintűt, hanem a solo részt is, fél éven át egy miniont nem ölt meg a Szurdokban.

Majd a szezonzárás közeledtével olvasta az információt, miszerint a Riot Games átveszi az európai szervert is, illetve ketté választják EUNE-re és EUW-re. Ekkor úgy döntött, hogy ad egy újabb esélyt a játéknak.

Pwny esete valamivel másabb, mint Veronikáé, hiszen ő önszántából hagyta abba a játékot, ám a nehézségek, amikkel találkozott még ugyanazok. Első meccsei a visszatérését követően elég sok kívánni valót hagytak maga után, az ördög ugyanazokban az apróságokban bújt meg. A jó fél éves kihagyás alatt a játék elég sokat változott, alapvetően át kellett látnia a rengeteg újdonságot, de a számára már jól ismert szegmensek is kihívást jelentettek egy jó ideig. Hozzá kellett szoknia, hogy mit bír az ő karaktere, és mit az ellenfelé. Rá kellett ismét éreznie, hogy a különféle helyzetekben hogyan kell reagálnia ahhoz, hogy ő maga, és a csapata is a lehető legjobban járjon akár támadásról, akár védekezésről volt szó. Viszont, mielőtt rátérnék a konkrét összehasonlításra, itt egy videó azok számára, akik nem ismerik a League of Legends világát.

Konklúzió

Meglehetősen sok mindenről volt itt szó, tegyünk most ebben rendet kicsit. A Taekwondo és az e-sport, azon belül a League of Legends első ránézésre csöppet sem hasonlítanak egymásra, hiszen a Taekwondo alapvetően egy egyéni sportág a valóságban, míg a League of Legends egy digitális környezetben zajló, csapatmunkát igénylő videojáték. Ám mindkettő ugyanazokat a fizikai és nem fizikai tulajdonságokat igényli, –és egyben: fejleszti–, viszont ezzel rengetegen nem értenek egyet.

Amivel az ellenoldal a leginkább támadni szokta az e-sportot az az, hogy itt a játékosok nem végeznek fizikai mozgást, sportnak pedig csak az nevezhető, ami fizikai erőnlétet is igényel. Itt feltennék egy kérdést: Munkának is csak az nevezhető, amihez fizikai igénybevétel szükséges? Amit egy irodában, számítógépen végzünk, az nem munka? Amit emberek százmilliói, de talán milliárdjai is csinálnak nap, mint nap, hogy az eszükből, a gondolkodásukból, a döntéseikből élnek meg, az csupán a munka fogalmának egy illúziója? A szellemi munka is egy elismert módja a kenyérkeresésnek.

A Taekwondoban értelemszerűen szükség van egy bizonyos mértékű állóképességre, hogy az ember ne fulladjon ki három ütés után, ám a sportág egyik alappillérét a technika adja. A jövőbelátás művészete, az ellenfelünk tisztelete és ismerete, a Taekwondo (és még sok másik sport), akárcsak az e-sport, a reflexek és reakciók párbaja. Veronika és Pwny történetében olvashattuk, hogy konkrétan milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük. Mik is voltak ezek?

Verának újra meg kellett tanulnia harcolni, átlátni a helyzetet a másodperc tört része alatt, és adni egy nagy flakon WD40-et a reflexeinek, hogy el tudja hárítani az érkező támadásokat. Továbbá rá kellett újra éreznie a törés művészetére, és egyensúlyba kellett hoznia a mozgását, hogy a formagyakorlatokat is teljesíteni tudja.

Pwny-nak újra meg kellett szoknia a karaktere és ellenfele határait, reakcióidejéről le kellett söpörnie a port, és újra meg kellett tanulnia minél hamarabb, minél jobb döntéseket hozni.

Felteszem ugyanazt a kérdést, mik is ezek? Közös pontok. Olyan közös pontok, amelyek nagyon sok sportágban jelen vannak, akár fizikai erőnlétet, akár gondolkodást igénylő sportágról van szó.

Továbbá van itt még egy dolog, ami az e-sport sport mivoltát és létjogosultságát támasztja alá. Nem a sakk, sokan valószínűleg arra gondoltak, hogyha már az is sport, akkor az e-sport is lehetne sport, de én mást emelnék ki most. Több alkalommal is végeztek már teszteket profi e-sportolókon egy-egy tétmérkőzésük során, aminek keretein belül az életjeleiket figyelték különféle eszközökkel, és arra a megállapításra jutottak, hogy a vérnyomásuk és a szívverésük is képes pusztán az adrenalin hatására ugyanolyan magasra felugrani, mint a hétköznapi sportok művelőinek, tehát a szervezet igenis egy komoly terhelésnek van kitéve még úgyis, hogy látszólag passzívak a játékosok.

Nyilvánvalóan ez a cikk nem fogja lezárni az örök vitát, maximum az idő tudja majd mérsékelni, amikor az e-sportot támogató emberek az összes generációban többségbe kerülnek, ám az azért még messze van. Jelen pillanatban viszont, ha már legalább egy ember számára elfogadhatóbbá tudtam tenni az e-sportot, mint sportágat és a hozzákapcsolódó kulturális viszonyokat, akkor megérte foglalkozni a témával.

A komment szekcióban természetesen várjuk a hozzászólásaitokat a fentiekkel kapcsolatban, osszátok meg velünk, hogy Ti hogyan látjátok ezt a kérdést, egyetértetek-e az itt elhangzottakkal, netán emiatt átformálódott-e kicsit a véleményetek.