Elszabadult a korrupció Koreában, a KeSPA volt elnökére letartóztatás várhat

Kezd kissé eldurvulni a helyzet Koreában, egyre komolyabb vádak kerülnek elő a KeSPA (Korean e-Sports Association) volt elnökével szemben, most már konkrétan korrupcióról beszélnek.

Alig napokkal azután, hogy a KeSPA volt elnöke, Jun Byung Hun nyilatkozatot tett arról, hogy minden ellene érkezett vád valótlan és alaptalan, kapott egy letartóztatási parancsot, amiben a vádak között szerepel a sikkasztás és lefizetés, egyszóval korrupció. A kormány jelenleg is vizsgálja Jun időszakát a KeSPA-nál, és több ízben is találtak korrupcióra utaló jeleket, melyek egészen a koreai játékiparig és médiapartnerekig nyúlnak, tehát nem kis dologról van szó.

Egy negyedik szereplője is van az ügynek, szintén egy korábbi magas beosztású KeSPA tag, aki helytelenül használta fel a forrásokat, és abból fizette Jun közvetlen embereit.

A felsoroltakon kívül most újfent vádakkal álltak elő a nyomozás során, melyet Yeo Myung Sook hozott fel, a Korea's Game Rating and Administration Committee vezetője, vagyis a Koreában felelős bizottságé (a játékok kategorizálását, besorolását, valamint terjesztését és bevezetését felügyeli). Yeo szerint az több játékfejlesztő is elég komoly pénzekkel kent meg egyes kormány képviselőket, hogy ne foglalkozzanak a mikrótranzakciók szabályzásával, melyből sok online játék is él. Mondanom sem kell, hogy egy szabályozatlan rendszerben elég csúnya dolgok is történhetnek, ilyen például a nemrég megjelent Star Wars Battlefront II az EA égisze alatt, mely jelenleg 60$ körül mozog, és ezt követően még több mint 4000 órát, vagy 2100$-t kellene beleölni, hogy minden játéktartalmat elérhessünk, miután már megvettük egyszer teljes árú játékként. Játszható tartalmakról beszélünk, nem csak skinekről és egyéb kozmetikáról, hanem konkrétan karakterekről, ezért is kavart akkora port.

Yeo egyébként mindent megtett azért, hogy komolyan vegyék, ezért konkrétan meg is nevezte azt a kormányközeli embert, akihez a leginkább fűződtek az ügyek, vagyis nem kerülte a forró kását. Ki gondolta volna, hogy ez a valaki pont Jun Byung Hun, vagyis a KeSPA egyik volt vezetője. Yeo még azt is ki merte mondani, hogy konkrétan ő a korrupció gyökere az egész koreai e-sport iparágban, ami egy nagyon súlyos vád, ha figyelembe vesszük, hogy Korea milyen szerepet is tölt be az e-sportokban világszinten. Végül Yeo állításai alapján jutottak el a nyomozók egészen Junhoz és vele együtt a KeSPA-hoz.

Mint már említettük, a volt vezető letagadott mindent, ami őt és a KeSPA-t érintené. Korábban azzal vádolták, hogy több mint 300.000 $-t fogadott el a KeSPA-nál töltött ideje alatt a koreai Lotte Homeshoping hálózattól, ő viszont továbbra is azt állítja, hogy csak és kizárólag a kollégái és beosztottjai voltak érintettek ebben az egész ügyben.

"Még egyszer szeretném tisztán kihangsúlyozni, hogy én sosem vettem részt semmilyen illegális tevékenységben. Teljes mértékben felelni fogok a büntető eljárás alatt minden olyan gyanús körülményről és félreértésről, ami felmerülne. Elnézést szeretnék kérni a két segédem nevében is a tévedéseikért."

Az említett segédeket egyébként már korábban letartoztatták ebben a hónapban, amikor a kormány ügynökei megrohamozták a KeSPA épületeit. Kettőt közülük több mindennel vádolnak, többek közt azzal, hogy ők ajánlották a Lotte-nak, hogy nagy pénzösszegeket adományozzon a KeSPA-nak, cserébe Jun megújította a reklámok szerződését, hogy azok tovább fussanak. Abban az időben Jun tiszteletbeli KeSPA vezetőként üzemelt, illetve a kormányban is a médiaszabályozási részlegen volt a parlamenti képviselet része.

Mindezek mellett a kormány azzal is vádolja őt, hogy a KeSPA forrásokat helytelenül, önös célokra használták fel, többek közt a már említett fizetésekre, így pénzelték Jun titkárát és gyakornokát is. A hab a tortán már csak az, hogy Jun családjából számos tag, több Lotte Homeshopping vásárlási utalványt is használt az elmúlt időben, ami minden bizonnyal az üzlet része volt, hogy mindenki jól járjon.

A KeSPA természetesen minden összefüggést tagad, és hozzátette, hogy a Lotte Homeshopping, illetve köztük csak egy egyszerű legális szponzori kapcsolat állt. Ennek ellenére, a vád kijelentette, hogy még tovább növelik a nyomozás spektrumát és más homeshoping hálózatokat is belevonnak a közeljövőben, valamint mobil szolgáltatókat is, melyek hasonlóan adományozhattak nagyobb összegeket a KeSPA-nak.

Egyelőre úgy tűnik, hogy csak Junnak és az ő embereinek van félnivalója, de ez könnyen változhat a közeljövőben, attól függően, hogy mit találnak a többi vállalatnál. Ha viszont kiderül, hogy máshol sem stimmel minden, az akár egy országos szintű, a teljes e-sport iparágra kiterjedő, alapos átvilágítást jelenthet. Ezzel még tovább komplikálnák a KeSPA amúgy is kérdéses helyzetét, miután kirakták őket a Koreai Olimpiai Bizottságból, melyet akkor még csak kommunikációs hibaként jellemeztek.

Bár Koreában is jelen vannak ugyanúgy a magánbefektetők, mint bármelyik másik országban, a koreai e-sport különleges olyan téren, hogy a teljes iparágat maga a kormány is támogatja a KeSPA-n keresztül. Amíg ez az ügy nem oldódik meg, addig a KeSPA nehéz helyzetben lehet, hiszen úgy nem lehet igazán működni, hogy eközben a saját kormányuk folytat ellenük nyomozást, illetve minél tovább húzódik az egész, annál több potenciális befektető fordulhat el tőlük.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!


Kövess Minket!