Hirdetés

Ma éjjel indul az Overwatch League előszezonja!

Mi pedig összegyűjtöttünk minden információt nektek a mérkőzésekről és a közvetítésről. 

Hirdetés

Több mint egy év telt el azóta, hogy a Blizzard bejelentette az Overwatch League-et, és most végre valahára megékeztünk az előszezon kezdetéig; szóval bepillantást nyerhetünk abba, hogy mi is vár ránk majd jövő januártól. Az elkövetkezendő néhány napban a Philadelphia Fusion kivételével, akik játékos logisztikai problémákra hivatkozva kénytelenek távol maradni, minden csapatot láthatunk majd pályára lépni, feltéve ha fent tudunk maradni. A meccsek időpontjai ugyanis nem éppen kedveznek ez európai nézőközönségnek, mivel az összecsapások inkább az éjszaka folyamán zajlanak majd a hét hátralévő részében. De hagyjuk is most a teljes programot, és koncentráljunk arra, mi vár ránk a mai versenynap folyamán.

Preseason Preview: Day One

Welcome to the first-impression handshake between franchise and fans. It's time for the Overwatch League preseason.

A Show közép-európai idő szerint éjfélkor indul, az első meccs pedig a Florida Mayhem vs. San Francisco Shock találkozója lesz hajnal 1 órától. A csapatok a már megszokott 4 pályán csapnak majd össze, ráadásul a kezdőkeretük is nyilvánosságra került, ami a következő:

Florida Mayhem :ZebbosaiZuppehManneten TviQCWoosHLogix
San Francisco Shock: dhaK, NomyBABYBAYDantehsleepyNevix

Az éjszaka következő összecsapása hajnali 3 órától kezdődik és ismét a San Francisco Shock lép pájára, ezúttal a Los Angeles Valiant ellen, a kezdőjátékosok pedig a következők:

San Francisco Shock: dhaKNomysleepyBABYBAYNevixDanteh
Los Angeles Valiant: SoOnGrimRealityFateenvyKariVVerbo

A harmadik összecsapást közép-európai idő szerint hajnali 5 órakor rendezik és a Seoul Dynasty mérkőzik majd meg a Shanghai Dragons együttesével, a lineup-ok pedig az alábbiak:

Seoul Dynasty: GidozunbaMiroryujehongtobiMunchkin
Shanghai Dragons: alteringmgFiveKinguNdeADDiyaRoshan

A mérkőzéseket az MLG és az Overwatch League honlapján követhetitek majd, Twitch-en viszont ne is keressétek őket, mivel a Blizzard csak a saját platformjain szeretné közvetíteni a találkozókat. A pletykák alapján tesztelni akarják az MLG új rendszerét, továbbá kíváncsiak rá, hogy mekkora nézőszámot produkál így a versenysorozat. Az internetes közösség egyébként eléggé kiakadt a hír hallatán, rengetegen kritizálták emiatt a stúdiót, így a januárban induló főszezont már minden platformon fogják adni. Őszintén szólva én is kicsit csalódott vagyok, mivel a Twitch felületét jobban preferálom, továbbá a szokásos chat spam egy-egy pillanatra lényegesen növelte a korábbi Overwatch e-sport mérkőzések hangulatát. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!



Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezeket olvastad már ?