Parádésan mutatkozott be az Overwatch League!

Az előszezon első napjának mérkőzései különösen izgalmasra sikerültek, és bővelkedtek emlékezetes pillanatokban.

Tegnap éjjel hivatalosan is elkezdődött az Overwatch League előszezonja, és végre bepillantást nyerhettünk a Blizzard grandiózus versenysorozatába. A mérkőzések helyszínéül a néhány hónappal ezelőtt átadott Aréna szolgált, a díszlet és a stúdió kialakítása pedig minden várakozást felülmúlt. Összesen három meccset játszottak le a csapatok a már megszokott négy pályás formátumban, az összecsapások pedig fantasztikus hangulatúak voltak, és bővelkedtek izgalmakban. Nem is rabolnám tovább az időtöket, ugorjunk is a párosításokra.

Florida Mayhem vs. San Francisco Shock

A Florida Mayhem papíron jóval erősebbnek tűnt a mérkőzés előtt, és a statisztikákkal foglalkozó oldalak nagy része igen előkelő helyre rangsorolta őket a többi csapathoz képest. Ezzel szemben a San Francisco Shock-ot eléggé leminősítették, és a DPS játékosokban bővelkedő lineupot nem feltétlenül tartották ütőképesnek, az első pályán viszont már látszott, hogy a papírforma nem jelent semmit, és a Shock még a sztárjátékosok –mint iddqd és sinatraa– nélkül is képes nyerni. A Dorado-s győzelem kellőképpen fel is tüzelte a nyugati partiakat és Temple of Anubis-on is sikerült nyerniük, lemosva a Mayhem-et a pályáról. A floridaiak Oasis-en erősen kezdtek, és be is húzták az első kört, a Shock viszont sikeresen fordított a további két pályarészen, behúzva ezzel a mapot.  A Mayhem Eichenwalde-n végül sikeresen elhozta a becsületpontot, a végeredményen viszont mindez már nem változtatott. Florida Mayhem vs. San Francisco Shock: 1-3.  A mérkőzés MVP-je egyértelműen Andrej "babybay" Francisty volt Widowmaker játékával, a fiatal tehetség pedig ha így folytatja, nagy jövő áll még előtte. 

Los Angeles Valiant vs. San Francisco Shock

A Philadelphia Fusion sajnálatos távolmaradása miatt a Shock ismét pályára lépett, és a Mayhem felett aratott győzelmük miatt esélyeik igencsak megugrottak a Valiant ellen. Az első pálya Junkertow-n volt, ahová a Valiant már a világbajnokságon is bevált Bastion taktikát vitte, támadásukat viszont sikerült megállítania a Shock-nak, szóval csak a harmadik pont elejéig tudtak eljutni. Oldalváltás után a San Francisco-i gárda ugyan így döntött, és sokkal erőteljesebben támadtak Bastion-nel, azonban a Valiant silkthread hatalmas Genji bravúrjának köszönhetően visszaverte a támadást és behúzták a pályát. Horizon Lunar Colony-n a Shock agresszivitása kifizetődött, és sikerült kiegyenlíteniük, dominanciájuk továbbá Ilios-on is megmutatkozott. Numbani-n már észhez tért a Valiant és kiegyenlítettek, szóval következhetett a mindent eldöntő ötödik pálya; Lijiang Tower. A rendkívül szoros pályán végül a Los Angeles-i gárda teljesített jobban, megszerezve a végső győzelmet. Los Angeles Valiant vs. San Francisco Shock: 3-2.

Seoul Dynasty vs Shanghai Dragons

Az egykori Lunatic-Hai-ból felépülő Seoul Dynasty egyértelmű favoritként érkezett a találkozóra, és nem csak papíron számítottak jóval esélyesebbnek a Dragons-nál. A koreaiak fölénye már az első pályán, Dorado-n is megmutatkozott, és egy sikeres támadás után az oldalcserét követően az utolsó pont bevétele előtt nem sokkal, meg is állították a kínaiakat. Temple of Anubis-on első körben eléggé kiegyenlítettnek tűnt a küzdelem és mindkét csapat befoglalta a pontokat, viszont a Dragons több mint három perccel lassabban hajtotta végre ezt. Az idő rövidsége ellenére agresszív támadásuknak köszönhetően bevették az első pontot és még a másodikra is volt esélyük, azonban a koreaiak véres csatában végül megállították őket, támadásban pedig lesöpörték őket a pályáról, behúzva ezzel a győzelmet. A szoros küzdelmek Oasis-en is folytatódtak, és mindkét alakulat 99%-ig eljutott, a Dynasty viszont bámulatos játékkal végül győzedelmeskedett itt is. Eichenwalde-ra a kínaiak eléggé elfáradtak és nem tudták megállítani a koreaiak támadását, oldalcsere után pedig csak az első pont utánig jutottak. Seoul Dynasty vs. Sanghai Dragons: 4-0

Ma éjjel tovább folytatódik az előszezon, és az alábbi mérkőzéseket tekinthetjük majd meg:

  • Los Angeles Gladiators vs. London Spitfire - 23:00
  • Dallas Fuel vs. Houston Outlaws - 01:00
  • New York Excelsior vs. Boston Uprising - 03:00

A küzdelmeket az MLG felületén és az Overwatch League hivatalos oldalán tudjátok majd nézni, jó szórakozást mindenkinek!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

 

Kövess Minket!