3 csapat maga dönthetett a csoportellenfeleiről a BTS Minoron!

3 csapat maga dönthetett a csoportellenfeleiről a BTS Minoron!

Teljesen kiegyenlített triókat alkottak a sorsolással megbízott együttesek. A Summit mindig az egyik legérdekesebb verseny a Dota 2 versenynaptárában, és a mostani lebonyolítás is ezt vetíti elő.

Egy nem mindennapi csavarral állt elő a szervezőgárda, hiszen a 3 legtöbb Dota Pro Circuit ponttal rendelkező csapatnak megengedték, hogy maguknak válasszanak ellenfeleket a csoportjukba.

A Virtus.Pro, az Evil Genius és az LGD-Gaming kapott lehetőséget arra, hogy maguk döntsenek arról, hogy kik ellen szeretnének játszani a csoportmérkőzések során. Nem volt még példa erre, szóval mindenképp meglepő húzás volt a BTS részéről. A páratlan számú résztvevők miatt 3 db trió alakult ki. A menetrendet illetően nem lesz megterhelő az alakulatok számára sem a a következő néhány nap.

Jól látni, hogy a VP választhatott elsőként, aztán az EG, majd az LGD. A sorrend a következő volt:

  1. Sacred
  2. Optic (az EG átrakta a másik csoportba, hogy elkerüljék őket)
  3. Team Kinguin
  4. compLexity
  5. Fnatic
  6. OG

A jelenlegi ranglista alapján dőlt el, mely csapatok kapnak kiváltságot, viszont azt megjegyezném, hogy az OG azért maradt ki ebből, mert bár most több pontjuk van az LGD-nél, de a beosztást még a MDL Macau tornagyőzelmük előtt készítették el.

Ez az első eset, hogy újra csoportmérkőzésekkel kezdenek ezen a versenyen, hiszen legutóbb a Summit 3-nál fordult elő ilyesmi, még 2015 májusában. A Summit 4-7 alatt rögtön a dupla ágrajzon játszhattak a csapatok.

A csoportküzdelmek után az elsők automatikusan továbbjutnak, viszont a másodikok és a legtöbb győzelemmel rendelkező harmadik egy Wild Card ágrajzon (szimpla) vetélkedhet tovább. Az ezt megnyerő együttes csatlakozik a már 3 korábban kvalifikált ötöshöz. A Dota Summit 8 Minor-t december 13 és 17 között rendezik meg Los Angelesben.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések