A Bait, az Ulti és a Csapda -3 frenetikus jelenet a Summit 8-ról

Ezt a versenyt tartják a TI mellett az egyik legjobbnak, és talán nem véletlenül. Elképesztő hangulat, valamint zseniális jeleneteknek lehettünk most is szemtanúi.

Zsinórban harmadszorra is a Virtus.Pro nyerte a Beyond The Summit-ot. A 8. kiírás döntőjében 3-1-re verték az Envyvel felálló Fnatic-ot.

Miután veretlenül jutott el a VP a döntőig, a délkelet-ázsiai csapat sem tudta megakadályozni az oroszokat a második címvédésükben.

No[o]ne tweetje talán mindent elárul:

Fáradt vagyok...hogy mindig megnyerem a Summitot (persze ez tök jó dolog).

Nem csak a teljesítményük miatt marad emlékezetes ez a verseny, hanem mert történt jó néhány furcsa jelenet is. Ebből szemezgettünk néhányat; a legérdekesebbeket most megnézhetitek.

Előfordul, hogy csalinak akarod használni a futárodat, aztán egy másodpercre megfeledkezel róla, a kevés életerővel rendelkező ellenfél pedig visszafordul és pofátlanul levadássza. Envy első alakítása:

A Terrorbladenek az Ultimate képessége akár mentésre is remekül alkalmazható, most sem volt ez másként. Envy második alakításában a kevés hp-val rendelkező csapattársát segíti ki, viszont nem számolt a közelben ólálkodó Bane-el. Artstyle nem kérdez, csak köszöni a lehetőséget és likvidálja a Fnatic carry-jét:

Ha volt már olyan érzésetek, hogy tehetetlenek vagytok és ez fel is bosszant, akkor a következő képsorok erősek lehetnek. Jerax az Earth Spirittel megvárja a lépcső tetején az óvatlan Ogrét, majd berúgja az ancient tömegbe. Zseniális meglátás és kivitelezés. Pieliedie szerintem egy ideig nem fogja ezt elfelejteni:

Dota Summit 8 végeredmény:

  1. hely: $120.000 + 112.5 DPC - Virtus.pro
    2. hely: $60.000 +67.5 DPC - Fnatic
    3-4. hely: $36.000 +30 DCP Team Kinguin/OG
    5. hely: $18.000 - compLexity Gaming
    6-7. hely: $9.000 - OpTic Gaming/ Evil Geniuses
    8-9. hely: $6.000 - LGD Gaming/Sacred

Kövess Minket!