5 dolog, amiben jobb a Rainbow Six, mint a többi lövölde

5 dolog, amiben jobb a Rainbow Six, mint a többi lövölde

Elképesztő rombolhatóság, széles kütyürepertoár, nagy pályakínálat és fejben eldőlő, kiélezett küzdelmek teszik felejthetetlenné a Ubisoft játékát. 

2015 december elsején érkezett meg közénk a Rainbow Six: Siege, ami kétéves életkora ellenére mostanra igazi, önálló egyéniséggé cseperedett, miközben milliók játszanak vele világszerte. A pozitívumok mellett azért azt is elmondhatjuk róla, hogy még mindig küzd jó pár gyermekbetegséggel, de így is a mostani időszak legjobb belsőnézetes lövöldéi közé tartozik. El is mondjuk, hogy miért. 


Itt nem minden a célzásról szól

Sok FPS-ben azok a játékosok tudnak kisebb vagy nagyobb sikereket elérni, akik kiváló aimmal rendelkeznek. Természetesen a Rainbow Six-ben is fontos, hogy jól tudjunk célozni, hiszen például a fejlövések kiosztásánál ez elengedhetetlen lehet, viszont az is legalább ennyire nélkülözhetetlen, hogy jó eszközöket válasszunk, megfelelő információink legyenek az ellenfélről, mindezeket hatékonyan át tudjuk adni a csapattársainknak, illetve ügyeljünk a jó időzítésre, amikor a helyzet úgy kívánja.

Emellett –a többi online, lövöldözős játékhoz hasonlóan– rengeteget kell gondolkodnunk, amihez nem árt az átlagosnál pörgősebb észjárás, hiszen ha az ellenségünk gyorsabban ismeri fel a helyzetet, győztesen kerülhet ki az adott szituációból. Bár itt is sok magányos farkas létezik, a hangsúly a csapatmunkán van, ami még akkor is célravezető lehet, ha egyenként nézve gyengébb teljesítményű játékosok állnak össze, viszont egymással együttműködve az erősebb playereket is maguk alá gyűrhetik.


Többféleképpen hozzájárulhatsz a sikerhez

Mindig arra figyelsz, hogy a gyilkosság-halál arányod a lehető legmagasabb legyen? Akkor a Rainbow Six: Siege nem a te játékod. Itt sokkal inkább fontos, hogy maximálisan kihasználjátok a csapaton belüli erőforrásokat, valamint a meccs kezdeti szakaszában minél több hasznos információt gyűjtsetek az ellenféllel kapcsolatban. Utóbbiban van valami igazán izgalmas, mivel ilyenkor már fejben lehet váltogatni a különböző taktikák között aszerint, hogy vajon melyik lenne a leginkább célravezető. 

Például, hogy hogyan építsük fel a védelmet, ki melyik pályarészt őrzi, támadóként miként lehetne a drónnal minél több extra információt gyűjteni, stb. Ráadásul, ha meghalsz, akkor is a csapatod segítségére lehetsz, mivel egyfajta védőangyalként bejelölgetheted a megmaradt, kamerába besétáló ellenfeleket. A Ubisoft egyébként azt ígéri, hogy ezen a téren még további új lehetőségek érkeznek majd a játékba.


Folyamatosan szaporodó, játszható karakterek

Elképesztően sok virtuális harcos bőrébe bújhatsz be a Rainbow Six-ben, ahol, ha szeretnéd, társaiddal akár egy csupa nőből álló csapatot is összerakhatsz, mivel a 36 operátor harmadát a gyengébbik nem képviselői teszik ki. Vannak itt operátorok Brazíliából, Japánból, Kanadából, Franciaországból, Németországból és Hongkongból is, jövőre pedig olasz és marokkói karakter is érkezni fog a játékba. 

A legújabb kiegészítővel egyébként koreai operátort is kaptunk, de jött egy Lengyelországból is.

Ilyen az igazi pszichológiai hadviselés

Jelenleg 18 pálya érhető el a játékban, de mindegyik telis tele van apró szobákkal, szűk folyosókkal, amik lehetővé teszik az adott célpont megközelítését és a különböző tűzharcok kialakulását. Ha egy kifejezéssel kellene jellemezni a meccsek ezen szakaszát, akkor leginkább a "nyomasztó feszültséget" használnánk rá, bár a "vihar előtti csend" is sokszor igaz lehet. Ilyenkor már érezhető ugyanis az ellenfelek közelsége, de még pont van egy lélegzetvételnyi idő arra, hogy felkészüljünk a támadásra, vagy védekezésre.

Így alakulhatnak ki olyan helyzetek, amik igazán megfűszerezik a Rainbow Six adta élményeket: például, amikor egy drónnal besomfordálsz az egyik ajtó alatt és farkasszemet nézel az ellenfeleiddel, folyamatosan bejelölgeted (bemarkolod) a másik csapat játékosait, akik egyszerűen képtelenek lefülelni, Dokkaebi képességével megmókolod a mobiltelefonjaikat, stb. 


PvE-ben is tudsz fejlődni

Ehhez csak elő kell venni a jó öreg Terrorist Hunt módot és már indulhat is a buli, ahol három nehézségi szinten vághatunk bele a küzdelmekbe. Ezt leginkább kezdőknek ajánljuk, akik nem szeretnének egyből fejest ugrani a játékba, viszont minél hamarabb ki akarják ismerni az alapjait. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!