A 8. szezon a matchmakingben is változást hozott

A csapatjátékot érdemesebb lesz erőltetni, mint OTP-ként játszani?

Az első módosítás az SR pontszámot érinti, ugyanis a mérkőzések alkalmával az egy csapatban játszó legnagyobb és legkisebb Skill Ratingel rendelkezők között csökken a különbség. Ez elvileg segít az alacsony és a magasabb SR osztályokban is, ahol kevesebben vannak. Ha egy játékos 4500 körül mozog, jóval ritkább a hasonló szintű játékos ezen a szinten. A matchmaker korábban a jóval alacsonyabb SR pontos embereket is belepakolta az ilyen meccsekbe, és ez senkinek sem kedvezett.

Ezt a Blizzard már a novemberi frissítésben is implementálta, azonban állításuk szerint kevésbé működött jól, mivel nem történt meg a rendszer finomhangolása. Decemberben azonban folyamatosan tesztelték a működését, ezáltal sokkal szigorúbban fogja nézni a játék ezeket az értékeket. Emellett a keresési idő is csökkeni fog. Kiemelték viszont, hogy továbbra is érvényben vannak a csoportos meccseknél a korábbi megkötések, 1000 SR különbség lehet maximum Bronztól Diamondig, 500 Masterben, 250 Grandmasterben.

A személyi teljesítményre vonatkozó Skill Ratinget eltávolították a Diamond és a magasabb besorolású játékosoknál.

Egy röpke magyarázat ennek megértéséhez:

  • Ha nyersz egy competitive mérkőzést, akkor plusz SR-t kapsz, vesztésnél pedig értelemszerűen csökken ez az érték. Számos tényező határozza meg, hogy mégis mennyit ad vagy vesz el a rendszer
  • Ha több, mint 50% esélyed van, hogy megnyered a meccset, akkor kevesebbet ad győzelemnél, és többet buksz egy vereség esetén. Ezzel ellentétben, ha esélytelenebbként győztök, annál több SR-rel jutalmaz, és kevesebbet vesz el lose után
  • Az új játékosok nagyobb nyereséget és magasabb veszteségeket könyvelhetnek el, mint azok, akik sok mérkőzést lejátszottak már.

A matematikai felső határ (5000 SR) felé közeledve egyre kevesebb pontot kapunk a győzelmek után, a vereségekért viszont egyre többet bukunk. (Tehát nagyon magas Skill Ratingnél 50%-nál nagyobb győzelmi arány kell a stabil SR szinthez.)

Van egy másik komponens is, ami beleszól a pontokba. Ez pedig nem más, mint az egyéni teljesítmény. Nem nehéz kitalálni, hogy ez azt jelenti, hogy minél jobban játszunk, annál több SR pontot kapunk egy win után, és kevesebbet bukunk defeatnél. Ennek a fordítottja is igaz. A személyes teljesítmény értékelése meglehetősen sokáig ellentmondásos volt a közösségen belül, különösen azért, mert ezeknek a számítása egyáltalán nem átlátható.

Fenti teljesítmény-értékelésnek volt sok pozitív hatása is, hiszen jutalmazta a jobban teljesítő embereket, büntette az inaktív játékosokat, illetve sokkal hamarabb talált kiegyenlítettebb gameket az újoncoknak, valamint az új role-okat kipróbáloknak.

Sok időt töltött a Blizzard az adatok vizsgálatával (szezonokra lebontva), sok matematikai egyenletet is ellenőriztek, olvastak egy csomó közösségi visszajelzést. Különösen a magasabb szintet figyelték, ahol minden SR pont lényeges, a kiadó pedig azt akarja, hogy a játékosok ne aggódjanak, hogyan optimalizálják a személyes teljesítményeik kalibrálását. Csak próbálják a legjobbat nyújtani és a győzelemre törekedjenek. Január 2-tól kikapcsolták a személyes teljesítményű SR beállításokat a Diamond skill-szintjétől kezdődően.

Ti mit tapasztaltok eddig? Jobb lett a matchmaking?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!