A magyarok szépen szerepelnek eddig az Open Division-ben

A versenysorozat második hete is lezárult, és utánanéztünk, hogyan is teljesítenek a hazai játékosok. 

2018-ra a Blizzard átalakította a Path to Pro programját, melynek keretein belül átvette az irányítást a Tier2 szféra felett és a Contenders versenysorozatokat már hét régióban rendezik majd meg. A stúdió természetesen nem felejtette el a feltörekvő játékosokat sem, és az Open Division tornákat is kiterjesztették, továbbá a jól teljesítő csapatoknak lehetőségük van feljebb lépni a Contenders Trials-ba, ahonnan feljuthatnak akár a több százezer dollár összdíjazású Contenders-re. A részletekről már beszámoltunk nektek; ha lemaradtatok volna róla, az alábbi cikkünkben tudjátok pótolni.

További részletek derültek ki a Blizzard "Path to Pro" programjával kapcsolatban

Open Division változások, kiterjesztett Contenders, és jól látható út vár azok számára, akik profik szeretnének lenni.

Az idei első európai Open Division már el is indult, a versenysorozatra pedig rekord számú csapat nevezett be és magyar játékosokért, illetve csapatért is szoríthatunk. Az öt hetes tornából eddig két forduló ment le és most úgy gondoltuk, beszámolunk nektek arról, hogy hogyan is állnak eddig a magyarok. Első körben szeretnénk leszögezni, hogy még nagyon az elején vagyunk és a battlefy-on található eredménytábla nem feltétlenül tükrözi a csapatok erőviszonyait, mivel például előfordulhat olyan eset, hogy egy átlag 4000 SR felett lévő gárda az eddig lejátszott négy mérkőzéséből mondjuk kétszer olyan ellenfelet kapott, akik átlagban a Diamond, vagy az alatti szintet képviselik és az összecsapások abszolút egyoldalúak voltak. Ezen kívül nem csak a hivatalos eredménylistát, hanem a tavaly őszi PlayIT-t megnyerő Last Rites Support játékosának, Karra-nak is alapul vettük a csapatokat összehasonlító táblázatát. Nem is húznám tovább az időtöket, lássuk, hogy teljesített az az öt csapat, amiben jelenlegi tudomásunk szerint magyar játékosok vannak.

A Kotetsu-val csatába induló Tier1btw európai mix azon csapatok táborát erősíti, akik mind a négy mérkőzésüket megnyerték és ezzel a battlefy eredményjelzőjén az első 39-ben szerepelnek. Az alakulatnak azonban Karra táblázata alapján nem volt nevesebb ellenfele és a valódi megpróbáltatásaik csak ezután következnek majd. Az ESL decemberi GO4OW bajnokságának rájátszásában második helyet szerző Kyrie Eleison, kötelékében Kharma-val és Tykx-szel jelenleg 3-1-es mérleget tudhat magáénak. A srácok sajnos első körben vereséget szenvedtek az egykori GamersOrigin Contenders-en is szereplő játékosa, Benjamin "BenBest" Dieulafait és Dose nevű csapata ellen, viszont második körben legyőzték  a szintén ex GO-s Jérémy "DixxyDix" Chaffraix és a Guess We'll play-t, amiért igencsak meg kellett küzdeniük. 

Fangli és az ESPORTS Ready EU mix is 3-1-en áll jelenleg és egyetlen vereségüket nem kisebb név, mint az egykori európai Cloud9 játékos, Carl "crems" Aspehult és csapata, a Piece of cake okozta. A REZ ME WOMAN! szintén 3-1-re áll jelenleg és a teljes mértékben magyar játékosokból álló gárda (BigBen, Deuce, EpresShake, Hanzi, Pilkapet, Zyan) érdekes módon Kotetsu csapatától, a Tier1btw-től kapott ki. Végül de nem utolsó sorban Illusion és a SnakeBite mérlege is 3-1, vereségüket pedig egy szoros mérkőzés után a Hanuta Matata ellen szenvedték el. 

Így állnak tehát jelenleg a magyar játékosok az Open Division-ben. Sajnos a csoportkörökről hivatalos közvetítés nincs, viszont a játékosok három perces delay-jel streamelhetik a mérkőzéseiket, szóval érdemes felkeresnetek a neveikre rálinkelt Twitch csatornáikat hétvégenként, hátha ők is kedvet kapnak a közvetítéshez. 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

 

Kövess Minket!