Az internetes közösség tavasszal ezeket a Classic lapokat rakná át a Hall of Fame-be

Az internetes közösség tavasszal ezeket a Classic lapokat rakná át a Hall of Fame-be

Sokan gondolják úgy, köztük a fejlesztők is, hogy néhány örökzöld lap csak hátráltatja a játékot és Ragnaros után kellene küldeni őket. 

A játékosbázis első körben eléggé zokon vette azt, hogy a Mammut évének indulásával a Blizzard bevezette a Hall of Fame-et, ahová berakta azokat a Classic lapokat, amik túl nagy hatással voltak az akkori Standard metára és túlságosan sok pakliban szerepeltek. A stúdió persze kárpótolta a rajongókat és a tulajdonosok megkapták a kártyák teljes árát dustban, azonban Ragnaros, Sylvanas, a Conceal, az Azure Drake és további társaik, hatalmas űrt hagytak maguk után Standard-ban és már csak Wild-ban találkozhatunk velük.

Hasznosak-e az Örökzöld kártyák?

A Hearthstone jelenlegi Standard rendszere igen egyszerű és tiszta. A játékosok rendelkeznek Basic illetve Classic kártyákkal, amiket más néven "Örökzöldeknek" nevezünk (ez azt jelenti, hogy folyamatosan játszhatóak a megjelenés óta), eközben pedig minden évben újabbnál újabb kiegészítőkkel lep meg minket a Blizzard, ezen kiegészítők lapjai pedig egy idő után (két naptári év) kirotálódnak a játékból.

Idővel persze lecsillapodtak a kedélyek és mindenki hozzászokott a változásokhoz, azonban az eltelt közel egy évben a Hall of Fame témája újra és újra felbukkant. Ben Brode például Alexstrasza-t és Gadgetzan Auctioneert küldené következőnek nyugdíjba, Mike Donais pedig azt nyilatkozta, hogy a Standard rotáció mellett továbbra is opció marad majd a hírességek csarnoka, ha néhány lapra különösen ráunnának a rajongók. A Classic szettnek tehát van félni valója és nemrég az internetes közösség is véleményt alkotott arról, melyik lapoknak kellene átkerülnie az idén tavasszal esedékes Standard rotációkor a Hall of Fame-be. Természetesen rengeteg kártyát soroltak fel a poszt hozzászólói, ezért mi csak a legtöbb szavazatot kapottakat emelnénk ki nektek. 

Ice Block

Az Ice Block igencsak sok borsot tört már a játékosok orra alá és a hozzászólok nagy része egyetért abban, hogy ennek a lapnak mindenféleképpen mennie kell, mivel az általa adott plusz kör akár vissza is hozhatja a mérkőzést és ez túlságosan nagy előnyt jelent. Ráadásul nincs is idegesítőbb, mint amikor két vagy három ilyen lapot használ el a mágus és képtelenség megölni. 

Gadgetzan Auctioneer

Gadgetzan Auctioneert már hosszú hónapok óta emlegetik, mint lehetséges következő Hall of Fame jelöltet, mivel mindig túléli a meta változásokat és folyamatosan jelen van valamelyik pakliban. Képességét olcsó spellekkel kombinálva rengeteg kártyát tudunk felhúzni a paklinkból, ez az archetípus pedig túl régóta van már bent a játékban. 

Preparation

A Rogue talán egyik legjobb spelljéről van szó és korábban a már említett Mike Donais is úgy szólt a lapról, hogy egyike azon kártyáknak, amik hátráltatják a Hearthstone fejlesztését. Meglepő módon sokan egyetértenek vele az internetes közösségben is és szívesen látnának újabb használható Rogue spelleket. 

Bloodmage Thalnos

Az öreg Thalnos a játék talán legjobb kettődropja, mivel nem csak +1 spell sebzést biztosít nekünk, de halálával még húzunk is egy kártyát a paklinkból. A metaváltozások során rengeteg pakliban megfordult és jelenleg a Rogue, Priest és Warlock összeállításokban van legtöbbet jelen. 

Divine Favor

A ladderen nagyot menő Murloc és Aggro Paladin pakliknak alap kelléke a Divine Favor és az általa biztosított laphúzás egyesek szerint túlságosan OP. Néhányan nem fogalmaznak ennyire egyértelműen és csak megjegyzik, hogy a kártya nagy előny jelent az agresszív Paladin pakliknak. 

Leeroy Jenkins

A Leeroy általi kivégzés mindig frusztráló egy játékos számára és sokan úgy vannak vele, hogy a kártya már abszolút nem való a mostani Hearthstone-ba. A charge kártyák miatt amúgy is sok panasz érkezik a Blizzard-hoz és nem lepődnénk meg rajta, ha egy nap az egész mechanika kikerülne a játékból. 

Ezek lettek volna tehát azok a lapok, amiket az internetes közösség legszívesebben látna a Hall of Fame-ben. Ti egyetértetek a listával, vagy más Classic kártyákat küldenétek nyugdíjba? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!