2017-ben a nézettség és bevétel alapján már nem dobogós a Dota 2

2017-ben a nézettség és bevétel alapján már nem dobogós a Dota 2

Ennek ellenére továbbra is egy erős játékról beszélhetünk és a tervek alapján újabb változásokon eshet át a Dota 2.

A Dota 2 közössége hol növekszik, hol csökken, de az biztos, hogy a hivatalos megjelenést követően (2013) már 5 éve az élmezőnyben tartják a játékot.

Az egyik legsikeresebb e-sport cím vált belőle az esztendők során és ezt a statisztikák is bizonyítják.

A SuperData kimutatásai szerint a tavalyi évben a legnézettebb e-sport játék a League of Legends volt, hiszen megközelítőleg 157 millióan követték figyelemmel. Ezt a Playerunknown Battlegrounds követi a maga 102 milliójával, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Hearthstone lépett fel, 83 millió nézővel. Szeretett MOBA-nkra, a Dota 2-re tavaly 65 millióan voltak kíváncsiak havonta. Nem sokkal maradt le tőle a Blizzard másik üdvöskéje, az Overwatch, hiszen 63 millió rajongót tudott a képernyők elé ültetni.

A Dota 2 népszerűsége az e-sport folyamatos növekedésében is jelentős szerepet játszott. Az Esportok 756 millió dolláros bevételt értek el és 2018-ban minden esély megvan rá, hogy a milliárdos álomhatárt is átlépjék.

Az ingyenesen elérhető top PC címek között a Dota 2 az 5. helyen végzett tavaly a 406 millió dolláros bevételével. Egyébként ennek a listának az élén is a LoL végzett, hiszen 2.1 milliárdot kerestek rajta. Továbbá olyan címek követik, mint a Dungeon Fighter Online és a CrossFire. Mindentől függetlenül a játékon belüli vásárlások és a hatalmasra duzzadt e-sport közösség miatt a Valve egyik legnagyobb sikerévé lépett elő a Dota 2.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések