A Dota 2 Bucharest Major a CS:GO versenyek mintájára lesz megszervezve

A Dota 2 Bucharest Major a CS:GO versenyek mintájára lesz megszervezve

A The Bucharest Major új lebonyolítási rendszert vezet be és igyekszik a CS:GO versenyeken látott megoldásokat átültetni Dota 2-be, de vajon sikerrel járhat?

Pusztán két héttel az ESL One Katowice Major után a bukaresti küzdelem is kezdetét veszi, szóval nem lesz sok felkészülési ideje a csapatoknak. A PGL a CS:GO rendezvényeken látott módszert alkalmazza majd, melyet svájci rendszernek is neveznek. Nem sűrűn látni ezt Dota 2 eseményeken, hiszen jóval nagyobb nyomás alá helyezi a résztvevő együtteseket.

Valóban használni fog a Major-nek vagy ezzel csak összekutyulják jobban a dolgokat?

A svájci rendszernek a lényege, hogy az első körben kiemelés alapján kerülnek össze a gárdák. Egyik csapat sem játszik a másikkal egy meccsnél többet, mivel az összes párharc best of 1 lesz. A következő ellenfél az azonos győzelem/vereség arányú együttesekből kerül ki. Ennek a struktúrának általában 5 köre van és az, aki elér 3 győzelmet bejut a rájátszásba. Ugyanez igaz a másik végletre is; 3 vereség után búcsút inthet egy team a tornának. A csoportmérkőzések végén 8 csapat kerül be az egyenes kieséses folytatásba.

A Single Elimination visszatér

A PGL a verseny további részében sem a régi és megszokott Major szisztémát alkalmazza. Nem lesz külön felső és alsó-ág, helyette egyetlen ág lesz, tehát egy vereség után máris kiestél, nincs második esély. Talán így lehet még több sansza a kisebb és ezáltal esélytelenebb ötösöknek, hogy meglepjék a legnagyobbakat. A Bucharest Major rendezvényén 1 millió dollárt és 1500 Kvalifikációs Pontot osztanak szét és március 4-11 között rendezik meg.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések