A Mercy mainek száma felére csökkent az észak-amerikai Top500-ban

A néhány hete bevezetett nerfek megtették hatásukat. 

Néhány héttel ezelőtt ugye a Blizzard közzétette a Mercy nerfet az éles szervereken is és számítani lehetett rá, hogy a karakter népszerűségi aránya és győzelmi rátája emiatt lényegesen le fog csökkenni az elmúlt hónapokhoz képest. Ha emlékeztek még, Jeff Kaplan egyszer azt nyilatkozta, hogy a karakter változtatások elsősorban a többi hősre vannak hatással és a Mercy nerf is lényegesen felkavarta a ladder és a profi mérkőzések metáját is, ugyanis visszatértek a tankok és a legtöbbet használt Support páros Moira és Lúció lett. 

A nerf hatásairól nemrég a Philadeplhia Fusion Overwatch League csapat elemzője, Ethan "Beezy" Spector készített egy igencsak érdekes statisztikát, amiből az derül ki, hogy az észak-amerikai szervereken lévő Top500 Mercy mainek száma a felére csökkent. Mercy Január 15-én még a második legtöbbet mainelt hős volt, azonban a Február 15-i adatok szerint már csak a hatodik helyen szerepel és az őt preferáló játékosok vagy másik karakterre tértek át, vagy kiestek Top500-ból.  

Az elmúlt időszak másik nagy vesztese a szintén nerfelt Junkrat. Érdekesség, hogy a már említett tankok, főleg D.Va és Winston népszerűsége jócskán nőtt, továbbá a Roadhog és Reinhard mainek száma is számottevő növekedést produkált a korábbi adatokhoz képest. 

Beezy egyébként nem állt meg itt és megvizsgálta azt is, hogy a Mercy mainek-nek mi a második legtöbbet játszott karakterük. Januárban még Zenyatta számított ezen játékosok második kedvencének, azonban a februári adatok már sokkal árnyaltabb képet mutatnak.

Ti mit szóltok mindehhez? A nerf előtti vagy utáni ladder tetszik nektek jobban? 

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!