Egy magyar játékos már csak egy lépésre van a Wild Open főversenyétől

Egy magyar játékos már csak egy lépésre van a Wild Open főversenyétől

Kex szerencsét próbált az európai selejtezőben és a legjobb nyolc között van a régióban. Jövő héten már a főtábla lesz a tét.

A hétvégén Reno Jackson újra leporolta a kalapját és Dr. Boom beélesítette a Boom Botokat, mert elindult az idei első Wild Blizzard verseny, ahol a játékosok a világ minden tájáról azért vetélkednek, hogy eljussanak az élő versenyre, a kaliforniai Burbankbe. A verseny nevéből már kitalálhattátok, bizony itt minden valaha kiadott Hearthstone lapot lehet használni, azaz várhatóan olyan paklik jöhetnek szembe, amire nem igazán lehet felkészülni. Az európai verseny kvalifikációs körét most hétvégén tartották, és egy magyar játékos is nagyszerű eredményt ért el. Kex a Svájci rendszerben az hatodik helyen végzett, viszont a playoff részben ő nyert, ezzel helyet szerzett magának a regionális döntőbe, ahol már csak a legjobb 2 között kell lenni és megvan a lejutás!

Ezen alkalomból megkérdeztük Kex-et, hogy meséljen nekünk arról, hogy mi történt a versenyen.

A hétvégén kezdődtek a kvalifikációi az első hivatalos 2018-as Wild Hearthstone versenyének. Több magyar játékos is indult, de neked sikerült továbbjutó helyen végezned, elmondanád, hogy most hol tartasz és mennyire kell izgulnunk még érted?

Sikerült bejutnom a 8 legjobb európai játékos közé. Március 6-án rendezik a következő fordulót, ahonnan 2 ember jut tovább a nemzetközi döntőbe. Remélem, hogy az egyik én leszek.

Honnan jött az ihlet, hogy Wild játékosként próbálsz versenyezni? Jobban tetszik ez a formátum, vagy más oka van?

Teljesen véletlenül vettem észre a lehetőséget a Twitteren. Az időm jelentős részét a standard játékkal töltöm, mivel az a kompetitív része a Hearthstone-nak. Szombaton a check-in vége előtt 5 perccel jutott eszembe, hogy aznap van a verseny. Nem mondom, hogy jobban tetszik ez a formátum, de a sok standard játék után sokkal élvezetesebb volt ebben a módban versenyezni.

Miben különbözik a Wild a Standardtól? Nagyobb az RNG faktor, esetleg nagy a különbség a paklik között, vagy minden kiegyensúlyozott?

Wildban is megvannak a domináns hősök, de a paklik között renget különbséget tapasztaltam. A verseny során nem találkoztam két egyforma lineup-al, ami miatt nagyon izgalmas volt az egész. Az RNG-nek mindig jelentős szerepe van ebben a játékban, ez nincs másképp a Wild formátumban sem.

Miért ezeket a paklikat választottad a versenyre?

Mivel régóta játszom a játékkal, és sosem törtem be lapot, ezért szinte az összes kulcskártya a rendelkezésemre állt. Próbáltam úgy választani, hogy általában jó legyen a listám a Wild-ban található meta paklikkal szemben, és ne legyen baj, ha bármelyiket is bannolják. Részemről ha az ellenfelem Mage-t hozott, akkor azt mindenképpen tiltottam. A következő forduló már BO5 lesz, ami miatt be kell emelnem még egy kasztot a lineup-ba. Még nem vagyok biztos abban, hogy mi lesz ez de a Mage a Paladin vagy a Shaman közül fogok választani.

A paklijai itt láthatjátok.

Wild Big Priest

Wild Cubelock

Wild OTK Druid

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!