Brigitte máris kapott egy kis nerfet a PTR szervereken

Brigitte máris kapott egy kis nerfet a PTR szervereken

A Blizzard finomhangolta az elsődleges támadását, továbbá a Shield Bash segítségével sem lehet már magasabban lévő helyekre feljutni. 

Néhány nappal ezelőtt a Blizzard hivatalosan is bejelentette, hogy az Overwatch 27. játszható hőse Torbjörn lánya, azaz Brigitte Lindholm lesz. A karakter már el is érhető a PTR szervereken és a stúdió a mi segítségünket kéri, hogy a hősnő minél inkább kiegyensúlyozottan kerülhessen ki az éles szerverekre. Ha szeretnétek ti is részt venni a tesztben és visszajelzést küldeni a Blizzard-nak, az alábbi cikkünkben található instrukciók segítségével juthattok el a PTR-ra.

Brigitte-tel kapcsolatban kér segítséget a Blizzard - Irány a PTR

A Blizzard úgy döntött, hogy a 27. hős esetében még inkább kikéri a játékosok véleményét. Ha még nem vagytok fenn, akkor így juthattok el a Public Test Region-re.

A fejlesztők egyébként nem tétlenkednek a karakterrel kapcsolatban és nemrég már meg is érkezett az első balance frissítés Brigitte-re, a változtatások pedig a következők:

  • Brigitte elsődleges támadásának animációját már nem lehet megszakítani a pajzs felemelésével. 
  • Emote használat közben már nem tudjuk felemelni a pajzsot. 
  • A Shield Bash segítségével már nem lehet magas helyekre feljutni és a képesség hasonlóan működik mint például a Doomfist Rocket Punch. 
  • Támadásai már biztosan eltalálják az ellenfelet, még ha kicsit takarásban van is.
  • Az elsődleges támadása most már a melee-jének minősül. 

A leghangsúlyosabb változtatás egyébként a listából egyértelműen a Shield Bash-t érinti, amivel szép kis kombókat lehetett összehozni korábban.

brigitte patch - Create, Discover and Share GIFs on Gfycat

Watch brigitte patch GIF by andygmb on Gfycat. Discover more GIFS online at Gfycat.

Ti mit gondoltok a változtatásokról?

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Közvetítések