Kharma újra bejutott az ESL Go4Overwatch havi döntőjébe!

Négy hét alatt 135 pontot gyűjtöttek, ezzel a második kiemelt helyet szerezték meg a februári fináléban a Hybrid eSports Club-al.

Legutóbb az év elején mutathattunk meg nektek egy csapatot a Go4Overwatch havi döntőjében, melyben akkor két magyar játékos is helyet kapott. Kharma és Tyekx akkor egészen a fináléig menetelt és a második helyet szerezték meg a Cryptick Gaming színeiben.

Egy újabb Go4Overwatch eseményről számolhatunk be, miután a Kharma a Hybrid eSports Club tagjaként újra ott van a legjobb nyolc együttesben. A februári hónapban az összesített pontversenyben a második helyet szerezték meg, akkor azonban még Kyrie Eleison néven futottak, de március 3-án ezt leváltották. Eközben két tagot is lecseréltek, hiszen időközben Tyekx és kedo is elhagyta őket, helyükre pedig aviv32 és QvisT érkezett. A jelenlegi felállásuk a következő:

  • Darkartas
  • Wally
  • NoluZz
  • Kharma
  • QvisT
  • aviv32

Darkartas sokak szerint az egyik leggyorsabban fejlődő main tankjátékos, Wally amolyan irányító szerepkörben tetszeleg, NoluZz pedig az utóbbi időben egy kicsit kilógott a sorból, azonban hihetetlen mennyiségű időt szánt a gyakorlásra, hogy utolérje a többieket. QuisT egy svéd úriember és nagyon megbízható tagja lett a keretnek, valamint aviv32 az izraeliek egyik legjobb játékosa, aki szeret rizikósabban játszani, de legtöbbször jól jön ki ezekből a szituációkból. Van is róla egy pofás kis összeállítás:

Az első mérkőzés 19 órától kezdődik a Grand Danois ellen, melyet az alábbi csatornán követhettek figyelemmel magyarul:

Gyertek és szurkoljatok velünk együtt Kharmáéknak!

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!