A Na'Vi az év egyik legjobb mérkőzésén fordított és nyert

A Na'Vi az év egyik legjobb mérkőzésén fordított és nyert

A trónjuk maradt az utolsó épület, mega creepek ellen harcoltak és 30 ezer networth hátrányban voltak, de megcsinálták.

A cseppet sem zűrzavar és káosz mentes negyeddöntő mérkőzést követően, melyet a Natus Vincere és a Fnatic vívott a tömeg hatalmas örömünnepben tört ki, de a játékosok is majd ki ugrottak a bőrükből.

Az 1-1-es állást követően a harmadik meccsben dőlt el Natus Vincere és a Fnatic sorsa a GESC Indonesia Dota 2 Minor versenyén. A Na'Vi ráadásul hatalmas bajba került, nem csak az egyenes kieséses rendszer miatt, hanem a 30 ezres networth hátrány miatt is. Ezt még fokozta, hogy mega creepek ellen kellett egy jó ideig harcolniuk. Már csak a trónjuk állt akkor, mikor a Fnaticnak még az összes barrack épülete megvolt. Ekkor azonban 19-re lapot húztak és belementek a base race-be. Berongyoltak a Fnatic bázisára és nekiestek, hogy befejezzék a mérkőzést, hiszen Dendi nem sokkal előtte vette meg a Linára a Divine Rapiert. Eközben Abed és EternalEnvy Templar Assassinnal és Death Prophet-tel támadták az egyetlen meg maradt Na'Vi épületet, míg Dendi és a csapattársai mindannyian a Fnatic trónját bontották, mit sem foglalkozva az őket körülvevő eseményekről.

Aztán egyszer csak véget ért ez a hihetetlen mérkőzés, a Na'Vi pedig dacolt az összes létező elemmel, hogy megfordítsa az állást és végül megnyerjék a párharcot.

A többi azóta történelem, hiszen azóta véget ért a torna, melyen a Na'Vi az elődöntőben a későbbi győztes Evil Geniuses ellen esett ki.

TETSZETT A CIKK? KÖVESS MINKET FACEBOOKON!

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések